Van itt olyan, aki mindig úgy érezte, a testvérét jobban szeretik, jobban támogatják a szülők?

Igen, a tesóm.

Rám féltékenykedett és emelte magasba a frusztoszteronszintjét. És utálkozott velem sokszor.

A valódi különbség azonban annyi volt, hogy én világéletemben határozottabban tudtam, mit akarok és jobban tudtam érdekérvényesíteni.

Igen,amikor a kedves szülő/nagyszülő konkrétan hivatkozik "a nézd meg bátyád/nővéred milyen sokra vitte!!!

Te miért nem vagy ilyen"

Mert ÖNMAGAM vagypk,és nem szeretnék más lenni.

Ki lett védve mindenki elől, ő volt a kiskirályfi, akit ne bántson senki (már pici korában viselkedés-zavaros volt.)

Általános 7.osztályban megbukott, mert nem járt be. Indok: Én se jártam be abban az évben (19 évesen, érettségi utáni képzés, egészségügyi és magánéleti problémáim voltak, valóban elszartam azt az 1 évet, de az akkor 13 éves öcsém felhatalmazva érezte magát, ha én nem, akkor ő sem jár suliba.)

Piedesztálra volt emelve, mert elvégezte a 8 általánost, meg ha elkezdett járni középiskolába (3 félébe, kb 2-2 hónapokat).

Közben otthon anyámon élősködött, nem tanult, nem dolgozott.

Egy időre hazaköltöztem, beszálltam a költségekbe, az természetes volt, hogy ő nem.

Drogos lett, majd volt egy komoly balesete. Utána persze mégjobban támogatni kellett szegényt.

(Azt ugyanúgy drogozott, meg valszeg most is, de anyám megette neki, hogy már nem...)

Ha valamibe belekezdett (munka, himihumi vállalkozás), anyám elalélt mindig, nézzük meg, milyen sokra fogja vinni. Ez rendszeres volt, de annyira vitte, hogy 24 évesen most csövel valami üzlethelyiségben, fürdeni nem tud, anyám veszi neki a kaját.

Anyám, aki nem albérletezik, de pénze sosincs, mert a szegény öcsémet kell segíteni, van, hogy tőlünk kér kölcsön, mert nem marad...

Mindeközben én bármit teszek, az sose jó, mindenbe bele van szólva, hogy nevelem a gyerekeim, mire költünk a párommal, mennyi megtakarításunk van, miből élünk, hol lakunk... És bármi pozitív bejön, nem mondja, de érzem, hogy irigy, mert jaj a szegény testvérem kb éhezik....

Válasz a 3-nak:

Kemény sztori amit leítál, ha nem gond, megosztom néhány gondolatom, ami eszembe jutott...

Szerintem anyukádnak a tesód komoly lelkifurdalást okoz (amit sose fog bevallani, túl nehéz lenne). Veled kapcsolatban "nyugodt", és a lelkiismerete is tiszta, hiszen van egy olyan gyermeke, aki tanult, családot alapított, jól keres, boldog - tehát téged nyilván "jól nevelt", neked meg tudta adni azt, amit kell, h egy szülő megadjon (nem csak anyagiakban!)

Melletted viszont van egy másik, kisebbik gyereke, akivel állandóan problémák vannak, és hiába volt már tapasztalata szülőként, pont a második gyerekét nem tudta "jól nevelni". Ez egy szülőnek iszonyú teher. Van, aki szembe tud vele nézni, el tudja fogadni, h nem vagyunk tökéletesek, sőt, van, amit - bármennyire is szeretjük a gyermekünket - nem tudunk befolyásolni. Van, aki erre nem igazán képes. Szerintem anyukád nem képes ezzel szembenézni. És a lelkifurdalását az általad leírt viselkedéssel csökkenti.

De ha belegondolsz, pontosan az, ahogy ő viselkedik, az jelzi, h a tesód valóban mennyire... elnézést a kifejezésért, de: élhetetlen. Folyamatos segítségre, támogatásra szorul, és erre valszeg rá is játszik.

Próbáld elfogadni azt, h tényleg te jártál jól: van egy párod, akivel szeretitek egymást, van munkád, stb. Anyukád biztos, h tudja a lelke mélyén, h mennyit érsz, csak egyszerűen a tesód túl sok agyalnivalót, túl sok gondot okoz neki, megtagadni nem tudja, ezért aztán tényleg "rá pazarolja az érzéseit". Mert azt jól látja, h neked kevesebb érzelmi és anyagi támogatásra van szükséged - más kérdés, h ettől még a szeretetét kellene, h éreztesse veled.

Őt nem fogod tudni megváltoztatni (gáz, mindig ezt írom, de így van, csak magunkon tudunk változtatni), te tudsz változni, te tudsz lazábban, elfogadóbban, segítőkészen hozzáállni. Talán ha úgy érzi, h nem haragszol rá amiért körülrajongja az öcsédet, sőt átérzed, h milyen nehéz neki, akkor megnyílik feléd.

A szüleim velem sokkal kritikusabbak voltak mint a tesómmal. Ha én kértem vmit, Nem - volt a válasz, ha ő ugyanazt (akár pár perccel később), akkor Igen.

Iszonyú sok konfliktusunk volt emiatt (a szüleimmel, a tesómmal nem).

Kamasz- és fiatalkoromban úgy éltem meg, h nekem milyen szörnyű emiatt.

Aztán azóta kiderült, h mindezek ellenére én ki tudtam élni az összes bajomat velük, a balhék során ki tudtam ereszteni a gőzt. A tesómat viszont nagyon marta a tudat, h ő a líbling, ráadásul bár neki is volt egy csomó baja velük, ő szinte sosem balhézott, és sokkal több feszültség maradt benne.

Felnőttkorunkra kiderült, h ezek a kibeszéletlen dolgok neki sokkal rosszabbak, sokkal több gondot okoznak.

Szóval, én úgy látom, h sosem olyan egyszerű a dolog, h hű, akivel kivételeznek a szülők, annak milyen klassz, akit meg háttérbe szorítanak, annak meg milyen gáz...

Van egy bátyám, aki nálam négy évvel idősebb. Nálunk ez úgy működött, hogy anyám a bátyámmal kivételezett, apám meg velem. Támogatásban felnőtt korunkban nem tettek különbséget anyagilag, de mentálisan engem megviselt, hogy a saját anyám mindig éreztette velem, hogy a fiát jobban szereti. Kislány voltam, mivel mindketten dolgoztak, rá voltam bízva. Bátyám 4 évvel idősebb, tehát mondjuk amikor ő 14 éves volt, én meg 10, állandóan seggberugdalt, terrorizált.

Visszagondolva valahol meg is értem, mert ő már kamasz volt, nyáron meg rá voltam bízva. Gondolom, a háta közepére se kívánt, hogy engem istápoljon. Ha otthon volt anyám, akkor is folyamatosan szekált, én meg visítottam, mint egy vettmalac. Mégis engem cseszett le anyám, hogy ne ordítsak. Az nem számított, hogy miért... Gyerekként ez nálam akkora trauma volt (az igazságtalanság), hogy azóta sem felejtettem el.

Ma már jó a viszonyom a bátyámmal, de szóba sem hozom, hogy anno ez baromira nem volt igazságos. Anyámnak azóta már szóba hoztam, még most is megmagyarázta, hogy ő csak azt hallotta, hogy én visítok, azért kaptam én tőle is.

Lehet kicsit bonyolultan, vagy zavarosan írtam, de talán érthető.

Szóval a lényeg, hogy anyám a mai napig jobban szereti a bátyámat, mint engem. (Réges rég felnőtt emberek vagyunk.) Ezzel csak azt akartam érzékeltetni, hogy a mentális szülői nevelés legalább olyan káros lehet gyerekként, mintha agyonvert volna minden nap anyám.

Mindig engem szídott le anyám akár én, akár a tesóm volt a hibás.

Amikor a kisebb tesóm megszületett, ugyanez, csak már a korábban éljenzett nagyobb húgom is feketelistára került.

Anyám élvezi, hogy van egy kisgyerek mellette, akit lehet ölelgetni, babusgatni...

Egy tizenéves, aki nem 0-24-ben csüngg rajta, és nem bújik be mellé az ágyba, mert fél a sötétben, már nem elég jó... annyi, mint egy törött játékbaba...