Kevesebbet érnék azért, mert iskola mellett hétvégente nem dolgozok 8 órát, hanem inkább tanulok?
Osztálytársamék közül páran iskola közben dolgoznak kisebb/nagyobb áruházakban hétvégente vagy hosszú szünetekben. Értékelem én is őket, hogy bevállalták, saját pénzt akarnak. Nyáron én is dolgozok, nem itthon fekszek, de idén teszek érettségit 2 tantárgyból amikre a napokban már nagyobb hangsúlyt fektetek, plusz még a rendes órai anyagot is tanulom mellé. Leginkább apám jön azzal, hogy a Béla meg a Mari iskola mellett dolgoznak, nem csak otthon léderegnek és "tettetik", hogy tanulnak. Hiába mondtam, hogy nem tudnám bevállalni a munkát így iskola mellé, de nyáron megyek dolgozni. Már azt is a fejemhez kaptam, hogy ő nekik nagyobb munkataasztalatuk lesz, meg nyugdíjba is előbb mehetnek, meg saját jövedelmük lesz, mert dolgoznak etc...
Mint írtam elismerem, hogy dolgoznak mellette 8 órákat, vagy akár 10-et, plus mire hazaérnek, mert nagyvárosban dolgoznak, de ők nem tesznek idén érettségit, nyelvvizsgát sem, tanulmányi eredményük is még visszább esett. Ettől lennék én kevesebb, mert az egyéb teendőim mellett nem dolgozok még suli mellett?
idén teszek érettségit 2 tantárgyból amikre a napokban már nagyobb hangsúlyt fektetek
meg ne sajnáljalak, nehogy már a nyelv meg az infó akkora megterhelés legyen...
Nem vagy kevesebb. Ne mások miatt vállalj bármit is. Ha úgy érzed, nem tudnál emellett dolgozni, akkor mások kedvéért ne tedd. Ilyen egyszerű.
Mondd meg a szüleidnek is, hogy most érettségire készülsz, nyáron mész dolgozni stb.. Csak megértik.
Ha meg nem, akkor szard le, emiatt nem kell szenvedni...
Én ezt nem értem. Mióta lett kötelező az országban a gyerekmunka? Mi 18 éves korunkig nem dolgoztunk, igaz, nem is lett volna mit, akkoriban még vidéken nem voltak ilyen lehetőségek.
Attól, hogy a haverjaid proli családból származnak, nem kell neked is proliként viselkedni.
A diáknak az a dolga, hogy tanuljon, a szüleinek meg az, hogy eltartsa és felnevelje.
Az meg kész vicc, hogy hamarabb mehetnek nyugdíjba. Diákmunkát mióta számítják bele? :D
Apád is megéri a pénzét, te szegény...
Hagyjuk már.. Neked a tanulás a dolgod, a szüleidnek meg az lenne a dolguk, hogy biztosítsák ehhez a körülményeket. Komolyan nem értem az olyan embereket, akik büszkék lehetnének a gyerekükre, mert jól tanul, nyelvvizsgázik és érettségizik, de ehelyett meg a hibát keresik benne. Nehogy már Mari legyen a példakép, akinek nem jók a jegyei, de tapasztalatot szerez hamburger sütésben. Az életnek meg nehogy már a nyugdíj legyen az első célja, akkor szerintük ne is tanulj tovább, mert az nem szolgálati idő?
Ne ülj fel ezeknek, tök jól építed a jövődet, nyáron még dolgozol is, minden épeszű szülő büszke lenne rád.
Én is diákmunkáztam gimi mellett (most egyetem mellett), előrehozott érettséginél meg persze majd a rendesnél szüneteltettem a munkát, hogy több időm maradjon a tanulásra. Fölösleges lenne most elkezdened dolgozni, teljesen kizökkentene a felkészülésből. A vizsgaidőszakokban szintén szüneteltetni szoktam.
A mi korosztályunk valószínűleg nem fog 70 év alatt nyugdíjba vonulni, szóval az az egy év nem számít valami sokat :)
Ha apád bezzegazénidőmben-ezik, kérlek vesd fel neki, hogy nem kellett volna az ő generációjának elpazarolni az IMF-kölcsönöket, tönkrevágni a gazdaságot és a szociális hálóz és eladósítani az államot, akkor kevesebb problémánk lenne most az ilyen dolgokkal.
hamarabb mehetnek nyugdíjba. Diákmunkát mióta számítják bele --- amióta diák akár munkaviszonyban és dolgozhat és van nyugdíjjárulék-alapot képező jövedelme.
ÉS nem, nem kell dolgozni suli mellett, de ne adjuk már elő az infó érettségit úgy, hogy bele kell szakadni a tanulásba miatta... mi lesz vele akkor jövőre, amikor tényleg normális tárgyakból érik???
Ti hol olvastátok, hogy infóból érettségizik?
Egyébként meg nem tökmindegy, hogy miből? Döbbenet, hogy odáig jutottunk, hogy szégyellni kell, ha valaki tanul, és az a példakép aki a burgert forgat meg árut pakol...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!