Hogy értessem meg, hogy többet nem korlátozhat, nem tarthat kalitkában? Elköltözzek?

Anyukám mindig szigorú volt velem, ha normálisan akartam gimisként bulizni menni, akkor ment a "barátnőnél/unokatesóknál/mamáéknál alszom" szöveg, mert amúgy éjfélre haza kellett érnem (végzősként ez kitolódhatott fél 1-re...). Folyton azzal jött, hogy van nekem otthonom, mit akarok az éjszakában keresni, meg hogy értsem meg, rettenetesen félt, hogy valami bajom esik. Pedig gyalog 8-10 perc a belváros, kb. az összes barátomat, barátnőmet ismerte...

Egyetemre is ebben a városba járok, így értelmetlen lett volna külön költöznöm. De megígértettem vele, hogy csak akkor maradok, ha hagy szabad teret, nem leszek így bekorlátozva. Megígért mindent, hogy engedni fog élni, szórakozni, nem ül ennyire a nyakomon. Aha, ebből semmi nem lett...

Volt, hogy megjelent a szórakozóhelyen, mert nem vettem fel neki a telefont. Folyamatosan ellenőriz, hogy miért nem vagyok előadáson (mikor volt olyan, amire szószerint senki nem járt be rajtam és 6-7 eminensen kívül a 130 emberből), ha nem érek haza 15 percen belül az órám után, már jön a telefon, hogy hol vagyok. Borzalmas így élni, semmi magánéletem nincsen.

Tegnap kicsit berúgtam (nem hánytam, estem össze, csak jó kedvem volt), ma pedig kicsit másnapos voltam reggel, délelőtt. Ezért egész nap azt hallgattam, hogy mégis mit gondolok, hogy ennyit ittam, ilyen későn jöttem haza (fél 2-kor), meg hogy mit képzelek, hogy lány létemre lerészegedek és hogy így hasznavehetetlen vagyok egész nap.

Már nem bírom így. Utoljára kb szilveszterkor ittam, mégis úgy csinál, mintha naponta meginnék 1-2 liter bort. Lenne lehetőségem elköltözni, de félek, hogy akkor mit tenne... Hiszen csak az anyám. De így ezt már nem bírom.