Miért engem hibáztat, hogy nem ismerem a gyerekeket, mikor én ott sosem voltan szívesen látva?

A szüleim 14 éves elváltak. Apa új felesége kimondottan nem szeret engem, már régen is baj volt, ha apa felhívott, vagy elvitt ide-oda. Mert hogy hogy képzeli ezt, ő már nem azzal a családdal él, stb.

Irigy, féltékeny rám, konkrétan volt olyan, hogy nem mentek be mamáékhoz a családi ebédre, mert megtudta, hogy én is ott vagyok... Mikor lakást kaptam az érettségi után, hetekig hisztizett, hogy akkor tatáék vegyenek a másik két unokájuknak is azonnal, mert ami nekem jár, az nekik is (időközben lett két féltestvérem, 9 és 4 évesek). Rengeteg ilyen volt, a házukban kb 3-szor voltam, a gyerekekkel is csak Karácsonykor találkozom, a 4 évesnek pl. most lett mondogatva, hogy én amúgy a testvére vagyok. Szóval nincs velük szinte semmilyen kapcsolatom, ami úgy gondolom, hogy nem az én hibám.

Erre tegnap mondja mama, hogy hát apa panaszkodott, hogy a barátom testvéreire miért vigyázok ennyit, miért hozzuk el őket Pestre napokra, mikor a saját testvéreimmel nem is beszélek... A barátomnak van egy 5 éves öccse és két 3 éves húga. Már születésük óta ismerem őket, ők is engem és szeretek velük lenni, a legédesebb kisgyerekek, akiket ismerek. Néha van, hogy elhozzuk őket Pestre 1-2 napra, ilyenkor játszóházazuk, állatkertbe megyünk, stb. A szülei is örülnek ennek, mert az utóbbi években nem sok szabadidejük volt, meg mi is jól érezzük magunkat velük. Ráadásul ismerem is őket, a testvéreimet pedig egyáltalán nem. Pl. a 4 éves öcsémet beszélni egyszer sem hallottam még szinte, mindig csak csendben ül az anyja ölében.

És sokkal inkább érzem a barátom családját közel magamhoz, mint apáékat. Ezerszer inkább vagyok velük, utazom velük, minthogy apáékkal találkozzak. De úgy gondolom, hogy ez nem az én hibám, és nem értem, miért engem állít be rossznak, ráadásul a hátam mögött.