A 71 éves édesapámat folyton bepalizzák facebookon, mit tehetek?
Anykámmal is hasonló a helyzet. Mindenféle külföldivel chattel, akikről mit sem lehet tudni. Azt is mondtam neki, hogy nem kell minden linket megnyitni, mert majd szépen összeszed egy virust.
Szerencsére ami a pénzt illeti, biztos, hogy nem utalna senkinek.
Próbálj valahogy belépni a fiókjába és tiltsd le az összeset, illetve minden ilyen oldalt, ahol ezeket a szélhámosok fellelhetőek. Bár ilyenből sajnos mindig és mindenhol akad. Persze az elbeszélegetés és a meggyőzés lenne a helyes út, de ha az tényleg nem használ, muszáj trükközni.
Egyszerűen nem alkalmazkodott a mai, modern világhoz. Az Ő idejében még maximum a szomszéd Jóska volt az egyetlen, aki lehúzhatta.
Amit tehetsz, hogy tanítod, vagy fogadsz egy tanárt mellé, aki elmondja neki, hogy amiben ő részt vesz, az egyszerű csalás, semmi több. Mivel már idős, így olyan szavakat ne használj, mint mondjuk a scam, mert nem fogja sem megérteni, sem megjegyezni. Minél egyszerűbben, logikusabban kell elmagyarázni neki a helyzetet, és engedni kell, hogy kérdezzen. Ha húsz alkalommal kérdezi meg ugyanazt, akkor húsz alkalommal kell neki elmondani ugyanazt.
Azt pedig ne sajnáld, hogy megtanítottad neki, hogyan lépjen fel az internetre. Ugyanis az internet egy nagyon jó és hasznos dolog, ha felelősséggel használják.
Ahogy írják, szülői felügyelet.
Nekem egyszer volt egy szobatársam albérletben. Reggeltől estig semmit nem csinált, csak játszott. Felkelt délben, játszott, megkajált, játszott, este vacsora, majd játszott. Felhívta a szüleit esténként hogy "Ma is kicsit pihenősebb napot tartottam, de majd holnap...". Általában hajnal 1-kor fejezte be, és akkor állt neki "tanulni". Persze ha szóltam akkor fennhangon nekiállt, hogy "megtanulod helyettem". Én meg mellette dolgozni jártam. Se pihenni, se aludni nem tudtam mert szó szerint a hét minden napjának minden percében a billentyűzetet verte.
Egyszer meguntam. Beléptem a modem beállításaiba és letiltottam a játék belépő oldalát. Vagy egy évig fel sem oldottam neki. Időnként megkérdezte nekem bejön-e, mondtam hogy nekem sem. Soha nem jött rá, mi volt a baj.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!