Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Jogos lenne a kérésem? Hogyan...

Jogos lenne a kérésem? Hogyan kérjem meg a szüleimet, hogy fizessék ki a tanfolyamot?

Figyelt kérdés

A diplomaosztómra azt kaptam ajándékba a szüleimtől, hogy finanszírozzák nekem, hogy megtanuljak vezetni. Ők ajánlották egy ismerősüket, aki oktató, iratkozzak be hozzá, mondták. Mint később kiderült, ez az "oktató" egy iszákos öreg hapsi volt, ugyan csak 3000 forintot kért el egy óráért, de még 30 óra vezetés után sem voltam biztos, több külső szemlélő is mondta, hogy nagyon rosszul oktat, direkt visszafog engem és egy szinten tart és csak a pénzt húzza le.

Amikor ezt mondtam a szüleimnek, mondták, hogy akkor keressek mást, iratkozzak át. Egy barátnőm oktatójához mentem, nála 5000 egy óra, de legalább eredményes. Persze, jó, fizetik, mondták a szüleim.

Befizettem 50,000 forintot előre, saját zsebből. Csak közben jól összevesztem anyámékkal (most ezt nem részletezném, amúgy is elég érdekes a kapcsolatunk), így már nem beszéltem velük egy jó ideje. A párom beszél anyámmal napi szinten, azt mondta, hogy még csak meg sem említette, hogy ideadná a pénzt... nekünk meg most már nagyon kéne, mert közel a hónap vége... Kértem a páromat, hogy kérdezzen rá anyámnál, de nem hajlandó, mert neki mi köze ehhez... Én meg nem akarom felkeresni őket, mert aztán hallgathatom, hogy "na mi van, a pénz az kéne" meg egyéb köpködéseket...

Mit lehet ilyenkor tenni?


2018. márc. 20. 22:01
1 2 3 4
 11/33 anonim ***** válasza:
81%
Ha jól értem, levezettél az általuk ajánlott oktatónál 30 órát, amit ki is fizettek. Felteszem, az elméleti tanfolyamot is, mivel addig nem mehettél gyakorlati oktatásra. Akkor mi is a problémád?
2018. márc. 20. 22:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/33 anonim ***** válasza:
76%
Menj oda jopofizz,sok ember csak érdekből jopofizik családban kapcsolatban bárhol,ez nem uj keletü dolog. Ha meg van a pénz,aztán utána nem kell többet. És megoldodik a problémád is. Bár én nem jopofiznék soha pénzért,inkább összegyüjteném magamnak h ne tartozzak a szülők felé. Amugy ha elmondanád mi történt lehet nem lenne itélkezés.
2018. márc. 20. 22:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/33 anonim ***** válasza:
100%

"Anya, apa szükségem volna arra a pénzre, amit befizettem előre a jogsiba"


Az pedig bocsi, de szánalmas, hogy a párodat próbálod belehúzni a pénzügyi dolgaitokba, ami csak rád és a szüleidre tartozik.

2018. márc. 20. 22:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/33 anonim ***** válasza:
82%
Engem az érdekelne hány éves vagy. Mert hogy rohadt gyerekes az is biztos..
2018. márc. 20. 23:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/33 anonim ***** válasza:
68%
5k az rohadt sok egy óráért, bármi is a kerettörténet...
2018. márc. 20. 23:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/33 anonim ***** válasza:
15%

Annyira láttam, hogy jönnek a "dolgozz meg érte, ne anyucitól és apucitól kuncsorogj", "ja, hogy a pénzük meg kellene" stb....annyira tipikus gyakori, undorító...


Kérdező, neked van igazad! A szüleid azt mondták, hogy a diplomaosztódra azt kapod tőlük ajándékba, hogy finanszírozzák a jogosítvány megszerzését. Ez az ő döntésük volt (még akkor is, ha esetleg a kérdező megemlítette, hogy ennek például örülne), nem pedig te kényszerítetted rá a szüleidet, hanem még egyszer mondom a szüleid ÖNSZÁNTUKBÓL ezzel szerettek volna MEGAJÁNDÉKOZNI téged. Ha jól értem, akkor nem tettek semmilyen feltételt, hogy pl. "kislányom, mi 30 órát tudunk kifizetni, ami ezen felül kell, azt már álld magad" vagy, hogy "mi ezt az oktatót fizetjük ki ezért és ezért" stb., hanem azt mondták, hogy a jogosítvány megszerzését támogatják, tehát az összes tanfolyamot, vizságát kifizetik. Valamint olyan kitétel sem született, hogy csak akkor fizetnek, ha pl. x időnként találkoztok vagy napi szinten beszéltek vagy, hogy mindent úgy kell csinálnod, ahogyan azt a szüleid szeretnék stb., stb., tehát még erre sem tudnak hivatkozni. Azzal semmi baj nincsen, ha éppen nincsen pénzük és azt mondják, hogy "ne haragudj kislányom, de ezt most fizesd ki te és én majd később megadom", mert úgy gondolom, hogy ezt meg lehet beszélni és előfordulhat ilyesmi. Nem tudom, hogy ez így történt-e vagy szimplán a könnyebb, gyorsabb ügyintézés érdekében fizettél te előre, de teljesen mindegy a szituáció szempontjából, mert úgy gondolom, hogy a szüleidnek az első adandó alkalommal ott kellene kopogtatniuk az ajtódon, hogy odaadják neked azt az összeget. Nem tudom, hogy akik azt írják, hogy még mit nem, mit gondolsz stb., azok hogyan gondolkoznak...jó tudni, hogy akkor igazából tök mindegy, hogy az ember mit mond, össze-vissza lehet ígégetni minden baromságot, mert senki nem kérheti számon és nincsen semmi súlya a szavaimnak...tök jó, tényleg...Szerintem az ilyen ember undorító és én nem tudom semmire sem tartani. Ha mond valamit, akkor ahhoz tartsa is magát! Kérdező, menj oda a szüleidhez és ezt mond is meg nekik, mert ez így a legtisztább és a legegyszerűbb is, le tudtok ülni és meg tudjátok beszélni. Az, hogy a pároddal üzengess, őt kérd meg, hogy intézkedjen helyetted az nagyon nem jó ötlet...teljesen igaza van abban, hogy ez nem az ő dolga és nem neki kell elintéznie. Ez a te feladatod!

2018. márc. 20. 23:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/33 anonim ***** válasza:
89%
A szuleid tartottak a szavukat, es ahogy irtad, le is vezetted a 30 orat, illetve gondolom akkor az elmeletet is. Namost te a szuleidtol akarsz ezenfelul kerni, mert szerencsetlen vagy a kormany mogott. Illetve gerinctelen modon a parodat hasznalnad postaladanak. Nem ertem mi a problemad, es eggyaltalan nem jogos amit varsz.
2018. márc. 20. 23:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/33 anonim ***** válasza:
6%

16-os vagyok.


Igen, pontosan, bocsánatot kellene kérniük azért, mert nem tartották be a szavukat! Megígértek valamit. Az ígéretet be kell tartani! Aki nem tartja be, hanem könnyedén hazudozik össze-vissza, mindenféle felelősség nélkül, akkor az egy utolsó senki, akinek a szavában és soha a büdös életben nem bíznék! Gondolom, akkor pl. te a hazug politikusok buksiját is megsimogatod, hogy "milyen ügyes kisfiú, semmi baj, hogy egy őszinte szó nem hagyta el a száját, csak végighazudta az egész életét, nem baj :)" Ráadásul a kérdező is leírta, hogy összevesztek, ami miatt a szüleinek kellene bocsánatot kérnie! Egyébként meg az sem feltétlenül elítélendő, hogy ha a szülők azt mondták volna, hogy "jó, rendben van, akkor mi nem fizetjük ki a pénzt, mert összevesztünk és haragszom rád stb., stb.", de ez történt? Nem, a szülők lapítanak, mint sz@&#r a fűben...Ha ők annyira igazságos, jólelkű, értelmes emberek lennének, akkor ezt megmondták volna, de ha nem is tették meg, akkor most odamennének és azt mondanák, hogy "mivel ezzel még tartozunk, ezért ezt a pénzt odaadjuk, de mivel te felénk sem szagolsz, ezért több támogatást ne is várj tőlünk!" Szerintem ez így lenne a korrekt a részükről.

2018. márc. 20. 23:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/33 anonim ***** válasza:
81%

19-es


Ugy csinalsz mintha ismerned a szuleit a kerdezonek. Elkepzelheto az is hogy rohadtul nem ugy van ahogy itt leirta. Sot! Eleg valoszinu.

2018. márc. 21. 00:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/33 anonim ***** válasza:
28%
A gyakorin mindig a szülő a szent,a valoságban meg nem oknélkül kerül a szülő és a gyerekük közé 200 meg 1000 km..
2018. márc. 21. 00:13
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!