Mit tehetnék, hogy az abortusz után ne utáljon meg az anyám? Ne mondjam el inkább?
Mondhatni én vagyok a "tökéletes gyerek" számára.
Mindig is jól tanultam, versenyeket nyertem, jól teljesítettem. Sosem volt rám panasz, igyekeztem minden helyzetben a legjobb oldalamat mutatni. Legyen szó akár sportról, iskolai dologról, nyelvvizsgáról, vagy csak egy családi összejövetelről.
Azonban terhes lettem... Elég bonyolult a helyzet, de nem vállalom ezt a terhességet. Fiatal vagyok még, rengeteg a megvalósítandó célom is és nem szeretnék anya lenni jelenleg.
Úgy gondoltam, hogy ezt egy szülő simán megérti és nem lesz probléma. De itt az oldalon olvasgattam most délelőtt kicsit és sok szülő írta azt, hogyha a lánya így döntene, akkor soha többet nem állna vele szóba, mehetne, ahová akar és én tekintené többet a gyerekének... Nagyon félek, hogy elveszítem emiatt az anyámat én is.
19 éves vagyok, szóval tudnia nem feltétlen kellene erről. De mindent megbeszélek vele, mindenről tud velem kapcsolatban.
Az mások véleménye volt amit olvastál.
Szerintem egy normális anya nem tesz ilyet, hogy nem áll szóba a gyerekével egy abortusz miatt. Meg itt az emberek szeretnék dramatizálni.
Ez csak egy weboldal, nehogy már ezt vedd alapul a saját életedben!
Mondd el neki, basszus hát az anyád.
Te hogy éreznéd magad ha utólag kiderülne, hogy a gyereked ezt eltitkolta. Ez is te vagy, nem csak az 5ös tanuló megfelelés-kényszeres gyerek.
Igen, elkövettem egy hibát. De nem gondolom, hogy ezért egész életemben szívnom kéne, és feladni az összes tervemet, álmomat, célomat.
Nem is szeretném a felelősséget senkire hárítani, hiszen nekem kell majd ezt végigcsinálni... De ő tényleg mindent tud rólam, amikor ideges vagyok, azonnal megnyugtat.
Nem nevelek fel senkit. Egyetemre járok, van, hogy reggel 8-kor kilépek az ajtón és este 9-re érek haza. Az életembe jelenleg nem fér bele az, hogy egy kisbabáról gondoskodjak 24/7.
3-as vagyok.
Nem azt kérdezte, hogy megtartsa-e a gyereket, nem kell beleokoskodni!
Én nem támogatom az abortuszt de ha olyanok a körülmények, hogy se lakás se pénz se apuka, akkor nincs értelme a semmire szülni mert az sem jó ám a gyereknek, ha nincsenek meg körülötte a feltételek - meg egy szülő, aki akarná őt.
A monitor túloldaláról könnyű odavágni, hogy "neveld fel te hülye tyúk ha már megcsináltad", de ha a te életed és a te pénztárcád érezné meg akkor biztos nem lenne ilyen nagy a szád!
Amúgy meg kérdező, hagyd a fenébe ezt az ötös vagyok okos vagyok nyerő vagyok szuper vagyok stílust, mert ezzel semmire nem mész az életed során. Legyél ember, és legyél felelős, sokkal többet ér mint az ötöseid meg a nyelvvizsgád. Amiket felsoroltál. azok nulla dolgok. Jól mutatnak egy papíron amit beadsz egy munkahelyre, de semmi több. Ettől nem vagy jobb ember.
Ne foglalkozz rosszindulatú károgókkal. A te életed, és most hozol egy felelős döntést. Mert most az a felelős döntés, ha elveteted. Ha pénzed van rá, és ki tudod magad dumálni arra az 1-2 napra, akkor én a helyedben nem mondanám el. Teljesen felesleges, hogy akár most, akár később a fejedhez vágja.
Nekem is volt abortuszom, mondjuk majdnem 30 évesen, de a páromon kívül nem tud róla senki. Ez ami közös döntésünk, senki másnak nincs hozzá köze. Írhatsz privit is, ha lenne kérdésed.
31N
Ne mondd el, ennyi.
Nem fogja tudni senki, de a párodnak majd mondd el, mert Ő az első közös gyerek várásakor mindenképp megtudja. A kiskönyvedben ugyanis benne van MINDEN előző terhességet, EZ is, művi ab. megjegyzéssel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!