16 és fél éves fiú 20 éves lánnyal/nővel jár. Kiakadnátok a szülők helyében?
Nem hinném
Ha a lány normális a fiamhoz akkor az a 4 év mit se számít
Szerintem ebbe nem szabad beleszólni és egyébként sincsen vele baj, ez nem olyan nagy korkülönbség. Ha jól megvannak együtt, akkor kár lenne ezt elrontani, hagyni kell őket és majd alakulnak a dolgok. Lehetséges, hogy még sokáig együtt lesznek, lehetséges, hogy egy-két hét és vége, senki nem tudhatja előre. Ők tudják, hogy hogyan érzik magukat, ha úgy érzik, hogy valami miatt nem működik, akkor majd ők szakítanak. Kívülállóként szerintem ebbe nem lehet belelátni.
Egyébként meg nem minden ember egyforma, mindenki más ütemben érik meg, komolyodik meg, nő fel stb., ezért nincsen mindenki egy szinten. Nem értem, hogy miért lenne az baj, ha valaki 20 évesen még nem olyan hu de nagyon felnőtt... Persze, vannak akik ennyi idősen már önállóak, külön élnek és dolgoznak, sőt akár már házasok vagy gyereket nevelnek. Ugyanakkor a többség nem ez a kategória, nekem konkrétan egy ilyen ismerősöm sincsen (max. olyan van, aki középiskolás korában teherbe esett és azóta szül, szül, szül, mert addig sem kell tanulni vagy dolgozni)....egy 20 éves lány még fiatal, tanul (sokszor középiskolás, vagy max. másodéves egyetemista) és mellette azért eljár dolgozgatni, hogy legyen egy kis pénze, és otthon él a szüleivel/kollégista/barátokkal bérel egy albérletet stb. Én 19 éves vagyok és ugyanazt tudom elmondani magamról, amit az előbb leírtam...abszolút nem vagyok önálló, se független, a szüleim tartanak el, tanulok és még egyáltalán nem jutnak eszembe olyanok, hogy mondjuk megtaláljam életem párját, akivel együtt halunk meg vagy házasság, gyerek meg aztán pláne nem....és egyébként az összes 20 év körüli barátnőm hasonló helyzetben van, hasonlóan gondolkozik
(persze, ez nem azt jelenti, hogy mindenki). Nekem is vannak fiatalabb barátaim, akikkel tök jól kijövünk és igazából nem is tudnék olyan dolgot mondani, ami hatalmas nagy különbség a két korosztály között és kizáró ok, leküzdhetetlen probléma.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!