Apukám miért akar minden áron lebeszélni az egyetemről?
Sziasztok. 16 éves lány vagyok, akit az apukája nevel. Jövőre szeretnék felvételizni az orvosira. Kitünő tanuló vagyok, négy nyelven beszélek, szóval valószínűleg (nagyon remélem) felvennének.
Az anyukám tízéves koromban meghalt, ő sebész volt. Apukám így is azt mondja, hogy mindig ő jut rólam eszébe, mert nagyon hasonlítunk.
Mondtam neki, hogy nekem nagyon tetszik ez a szakma, és, hogy nem az anyu vagyok. Kifejtettem, hogy nagykorú leszek mindjárt, és nem igazán mondhatja meg, hogy mit csináljak, és hogy igaz nekem is nagyon hiányzik anyu, az ő emléke miatt nem "teheti tönkre" a jövőmet.
Mióta ezt mondtam, nagyon megromlott a kapcsolatunk, nem beszél hozzám, és befelé fordul.
Szerintetek hogyan békíthetném meg úgy, hogy ne kelljen lemondanom az egyetemről?
Dejó most már azt is elküldik itt a fenébe akinek van jövőképe, és egy értelmes komoly szakmát választott magának??
Remélem majd akkor is ezt mondjátok ha egy db orvos nem marad az országba agyalágyultak.
Utolsó, miért szálljon le a földre? Mert ő államilag támogatott képzésre ját, és tudja hogyan mennek a dolgok??
Az én szövegértési képességeimmel van baj? Nekem az jött le, hogy az apukának nem az anyagiakkal van problémája, van aki pedig itt folyton azon pattog.
Kedves 16 éves lány! Ha ez az álmod, akkor ne add fel!Apukád nevelt fel, nagyon szeret téged, de a döntésed valamiért megrázta őt. Hagyj neki egy kis időt, aztán esetleg egy téged pártoló családtag bevonásával beszéljétek meg újra. Addig is tanulj folyamatosan jól, továbbra is.
"Utolsó. Szállj le a földre! Hány éves vagy, és milyen az anyagi helyzete a szüleidnek? Na megmered mondani???"
20 éves vagyok, és nem rossz az anyagi helyzete a szüleimnek, de bőven nem vagyunk azért felső tízezer. Miért ne merném megmondani? :D
Nem tudom milyen téves elképzeléseid vannak neked, és hogy miért, de orvosira nagyon nem csak milliomoscsemeték járnak, a diákok többsége teljesen átlagos anyagi körülmények között élő családból jön.
Szakgimibe jársz (ahova eleve azért küldött apukád, mert látta előre, hogy az érettségi után arra lesz szükség, hogy dolgozni menj), vagy sima gimibe (ahova azért küldött, hogy továbbtanulj majd)?
Ha az előbbi, akkor arra számíts, hogy a saját erődből járhatsz majd egyetemre, ha az utóbbi, akkor viszont ez egy hivatkozási alap lehet, hogy meggyőzd, hogy tovább kell tanulnod - hacsak közben nem változott úgy az anyagi helyzetetek, hogy akár van szakmád, akár nincs, el kell menned dolgozni. Ha ez az ábra, akkor megintcsak az van, hogy csak a saját erődből fogsz tudni továbbtanulni.
Te jó Isten, milyen emberek vannak... Nyugi Kérdező, totál hülyeségeket írnak, abszolút nem követelőzés vagy tiszteletlenség apukáddal szemben, hogy kitűztél egy célt magad elé.
A válaszolóknak: átlagos vagy akár átlag alatti anyagi helyzettel is bőven el lehet végezni egy orvosit, ez nem csak a gazdagok kiváltsága. Az évfolyamunkon (200 ember közül) talán 1-2 van, aki fizetősre jár, mindenki más államilag támogatott szakon van. Én átlagosan 50-55ezer ft-ot költök egy hónapban, ebben benne van a koli, telefonszámla, internet, kaja, bérlet, néha egy-egy mozi, kávézás, beülős este. Még ebből is lehet lejjebb faragni, ha maximálisan kihasználja valaki a támogatásokat.
Üdv: egy orvostanhallgató
Mondjuk a felvételihez elég keményen kell tanulni azért, szóval hajrá. Én is benne vagyok ebben, szóval átérzem. A nyelvvizsga és hasonló pluszpontok itt nem számítanak egyáltalán, hisz a 2 emelt alapból kiteszi az 50 pluszpontot. Az orvosit a legtöbben pár félév csúszással végzik el, szóval lehet befigyelne a végére 1-2 félév kifizetése ami ugye a 1,5 millió, de arra is van diákhitel. A könyveket lehet volt diákoktól elkérni, a könyvtárból stb. Nem feltétlen kell minden könyvet újonnan megvenni 80 ezrekért.
Hidd el benne vagyok én is, hiába voltam kitűnő tanuló, piszok nehéz megírni úgy a 2 emeltet, hogy megüsse az ember a 440-et (ergo, hogy biztos felvegyék). De sokaknak sikerül, én is most megyek újra, szóval sok sikert :)
Utolsó
Miért nem örülhet egy szülő annak, ha a gyereke egyetemre akar menni? Tele van az oldal olyan kérdésekkel, hogy mit tegyen az illető, mert a szülei erőltették rá az egyetemet és utálja az egészet vagy hogy teherbe esett érettségi előtt/után. Ha okos és szorgalmas valaki, akkor mindenképp felveszik az egyetemre, bármennyire is magas a ponthatár.
Kérdező, kívánom, hogy sikerüljön elérni a céljaid, hajrá. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!