Jogos a gyerek akarata ellenére levágatni a haját?

Jó, értem én, hogy nem egy 4 éves fogja megmondani, hogy mi hogyan lesz, ha minden úgy lenne, ahogy neki tetszik, jól néznénk már ki...

De azért 6, 8, 10 éves korából már tisztább emlékei maradnak egy embernek, aztán ne csodálkozzunk, ha a gyerek 18 éves születésnapján rávágja az ajtót a szüleire, egy szál gatyában elhúz, azt akkor látták utoljára. Ha igazuk volt, ha nem, az már mindegy. Mert kb. a fél országban ez megy, kezdem is érteni miért.

Van, amiben kompetens dönteni egy 4 éves is, és van, amiben nem. Nem dönthet arról, hogy mínusz 10 fokban vesz-e fel sapkát (legalábbis az enyémek nem dönthetnek ebben), de abban igen,hogy a kéket vagy a zöldet veszik-e fel, ha ugyanolyan vastagok.

A fenti esetben - kiindulva abból, hogy az én kislányom göndör fürtjeit mennyire imádja ő maga is,és csodálja érte mindenki - nekem már a kegyetlenség határát súrolja, ha azt vele nem egyeztetve fülig levágatja valaki.... most abba nem megyek bele, hogy miért nem tartom olyna nagy gondnak este megfésülni, befonni, reggel szintén elrendezni a hajat, mert ami nekem nem esik nehezemre, másnak még lehet teher. De kényelemből elcsúfítani egy kislányt.....

A haj visszanő, és mégsem. Én voltam olyan buta, hogy felső tagozatos koromban levágtam a saját hajamat, derékig érőből lett fülig érő, miután a fodrász kiigazította. Soha többé nem tudtam olyan hosszúra megnöveszteni, amikor elérte a vállamat, már tört a vége, ha visszavágattam,a zért nem nőtt, ha nem vágattam, akkor ronda elvékonyodott, szálkás volt.

A babahaj utáni első haj sokszor göndör még. A végeit persze gond nélkül lehet igazítani, de ha a teljes göndör részt levágják, sokszor később már nem lesz loknis a haj. Persze ez előbb-utóbb bekövetkezik ezeknél a gyerekeknél, de miért ne lehetne legalább egypár évig fürtös-loknis?

4-5 éves korban nyiladozni kezd a nemi öntudat. A kislányok szeretnek szépek lenni, a fiúk már ebben a korban kifejezik, hogy értékelik a hosszú hajat, lányos ruhát, és ez sok más dologgal együtt hozzájárul a felnőttkorra kialakuló nemi önképhez. Minden kislány szép valamiért, de akit a fentihez hasonlóan majdhogynem orvul elcsúfítanak, az trauma, akár tetszik ez valakinek, akár nem.

Ezért lehet rajta pörögni 20 év múlva is, persze nem érdemes, fel kell oldani a dolgot, de én értem, hogy miért nem olyan könnyen felejthető és megbocsátható az eset.

Az az anya meg, aki a tekintélyét és a szülő-gyerek közötti szerepek megosztását ilyen húzásokkal próbálja megtartani, ill. kijelölni, az szánalomra méltóan gyenge. Egy normális szülő engedi dönteni a gyerekét mindabban, amiben képes már dönteni, pl. hogy bizonyos kereteken belül milyen frizurája legyen, az ilyen dolog (az meg nyilván nem, hogy be kell-e venni az orvosságot).