Eladnátok az 5 éves lányotok fenékig érő haját 130 ezer forintért, ha meg lennétek szorulva?
18-as vagyok. Azoknak akik szerint semmi gáz nincs abban, hogy levágom a gyerek haját majdnem kopaszra az akarata ellenére mondanám, hogy ezt egy kisgyerek teljesen máshogy éli meg. (A szomszédunkban egy szőke, hosszú hajú kislány valahogy tetves lett suliba és az apja ahelyett, hogy sampont vett volna, letúrta nullás géppel a fejét. A kislány napokig sírt meg nem mert utcára menni, oviban meg csúfolni kezdték. Egy kislány ezt nem úgy éli meg, hogy "de jó, hogy nem vagyok már tetves".) Természetesen, ha ő is szeretné akkor semmi gond nincs vele, de szerintem senki sem örülne, ha akarata ellenére kényszerítenének rá egy olyan frizurát, amivel nem érzi jól magát, hát még egy fejlődésben lévő gyerek. (Arról nem beszélve, hogy csúfolhatják érte, ha "fiús" haja lesz.)
Nekem ovis korom óta hosszú hajam van, nem tudom anyumat mikor kezdte zavarni (ha jól tudom a születésem előtt hosszú haja volt, de mikor megszülettem levágatta és azóta nem nőtt meg neki), de oviban már azon volt, hogy vágassuk le. (Már akkor is érvelt azzal, hogy sok pénzt kapunk érte.) Ha én nem egyeztem bele akkor rávett, hogy vágjunk a végéből és sunyi módon levágott egy csomót belőle vagy direkt ferdén vágta, hogy "meg kelljen igazítani" és így még rövidebb legyen. Mivel nem akartam levágatni a hajam az egyik leghülyébb módját választotta, hogy rávegyen. Szekálni és csúfolni kezdett vele, meg riogatni. Addig cukkolt azzal, hogy levágja a hajam, amég sírni nem kezdtem és ez rendszeres volt éveken át amég otthon laktam, amikor épp eszébe jutott a dolog. Volt, mikor csak random beugrott a szobába ollóval, hogy levágja a hajam kopaszra meg ilyenek. Ez egy 5 éves gyereknek igenis ijesztő, mert nem csak fazonigazításról volt szó, hanem szinte kopaszra kellett volna nyírni, hogy fizessenek érte. Egyedül azt érte el vele, hogy betegesen félek a hajvágástól, pánikrohamot kapok tőle még 21 évesen is. Tudom, hogy ez nevetséges meg hülyeségnek hangzik, de ez van. Ezt kaptam azért, amiért nem fogadtam szót és nem úgy néztem ki, ahogy ő akarta és még pénzt sem keresett rajta. Ezek után, amit leírtam, hogy elcsalt egy fodrászatba és a tudtomon kívül akarta eladni a hajam, csak hab a tortán. Gondolom, ha neki nem lehet hosszú haja akkor nekem se legyen vagy valami ilyesmi. Tudom, hogy ez más helyzet, mert nem a megélhetésünk múlott rajta, csak némi plusz pénz, de én nem hiszem el, hogy nincs más megoldás a haj eladásán kívül. Nem a gyerek tehet róla, hogy ilyen helyzetbe kerültek a szülők, ne neki kelljen már szívni miatta.
Több értelme van tárgyakat eladni, plusz munkát vállalni vagy kölcsön kérni barátoktól, rokonoktól, mint tönkretenni a gyerek önbizalmát. (A sima fazonigazítással vagy rövidebbre vágatással semmi gond nincs, ha a gyerek is szeretné, de itt kopaszra kéne nyírni szegényt.)
Ennyit tényleg nem ad érte senki, egy 5 éves gyereknél méretre azért nem olyan nagy egy fenékig érő haj.
De nem adnám el, lényegtelen, hogy mennyit kapnék érte.
Ennyi idősen nekem is éppen fenékig érő hajam volt, emlékszem, hogy mennyire ragaszkodtam hozzá és szerettem, biztosan óriási trauma lett volna, ha kényszeresen levágatják, tök mindegy milyen okból.
Ha alapból a gyerek találja ki, hogy rövid hajat szeretne, akkor még oké. De már az sem elfogadható, ha a szülők megpróbálják rábeszélni, az meg már pláne, ha a beleegyezése nélkül megcsinálják.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!