Hogy kezeljem az ilyen "családi nyomást"?

Nem tudsz mást tenni, hogy mindig közlöd határozottan, ha a téma előjön, hogy te nem leszel katona, mert mást szeretnél tanulni, csinálni és pont.

Ne engedj a nyomásnak, éld a saját életedet.

Azt azért tudd, hogy életed van, s el kell döntened, hogy éled a sajátodat, vagy a szüleidét.

Semmi sem kötelező, és ők sem kötelezhet rá semmire.

Erre sajnos nincs jó recept, de tarts ki. Az a fontos, hogy a saját utadat járd, ne pedig azt amit mások szeretnének.

Én is azt mondanám, hogy jelentsd ki kategorikusan, hogy nem és ebből ne engedj.

Én a saját hasonló (de nem katonaság) élethelyzetemben, ha volt is, hogy kijelentettem mást szeretnék, de óvatosan fenntartottam azt az illúziót, hogy még változhatok.

Tartottam tőle, hogy ha kiderül, hogy soha semmilyen körülmények között nem mennék bele abba amit szeretnének, akkor elfordulnának tőlem. Nem tudom, ez reális félelem volt-e, de ha az embernek ilyen elvakult rokonai vannak, sosem lehet tudni.

Így, inkább “ellavíroztam”, a dolog előnye hogy az ilyen embereknek talán könnyebb fokozatosan feldolgozni azt, hogy nem úgy lesz ahogy szeretnék, illetve időt is lehet nyerni.

A dolog hátránya, hogy ha bizonytalanságban tartod őket, fokozódhat a nyomás, hogy foglalj állást, illetve idővel kiborulhat a bili.

Tehát igazából én ezt nem javasolnám, de én így tettem.

Végül persze járhattam a saját utam, de azért ez így sem volt könnyű.

Én azt mondanám, hogy inkább leszek nyámnyila irodista, minthogy szégyent hozzak nagyapám nevére azzal, hogy nem tudok legalább olyan jó katona lenni, mint ő. És mivel többedik generációs lennék, ezért mindenki ismerne, mindenki elvárná, és sokkal jobban csalódnának, mintha csak Béla lennék a szomszéd pék fia.

Ebbe szerintem nehéz belekötni. Maximum csalódik benned, hogy ilyen nyámnyila fia van (szerinte) és ezzel letudod a továbbiakat.

Én nagyanyámtól kaptam meg évekig, hogy miért nem orvosnak mentem, hisz anyámék, nagybátyámék is azok, az unokatesóm is az lett. Mindezt úgy, hogy egyébként nagyanyámék parasztból lett szakmunkások voltak. Tehát én csak a második generáció lettem volna. De nem vállaltam, hogy a betegre hányok ha vérzik, mert a saját véremtől tudom, hogy rosszul vagyok, a felvételi idejéig meg nem derült ki, mert nem láttam vérző embert a környezetemben, hogy máséra is így reagálok-e. (nem ujjelvágásról beszélünk hanem rendes folyó vérről, pl akár egy vérvétel)

Szóval kitartást!

Te jó ég,nem hiszem el,hogy ilyen agyamentek vannak.

Az ilyen inkább klónoztassa magát,ne szaporodjon!

Gondolom majd,ha katona leszel,akkor kötelező lesz fiú unokát előállítani,és neki is katonának kell majd lennie..