Van olyan, hogy szeret, de nem mutatja ki?

Leginkább férfiak válasza érdekelne.

Az anyám azt állítja, hogy az apám szeret engem, és apu valamelyik nap szóvá tette, hogy én miért nem ragaszkodom hozzájuk.

Ez nagyon egyszerű, azért, mert a gyerekkorom merő félelemben telt, állandóan leszidtak mindenért, iszonyúan szigorúak voltak velem, apám sokszor megvertés megalázott a legapróbb dolgokért. (Kitűnő tanuló voltam, versenyeket nyertem, de nekik ez sem volt elég jó.) Nem szeretet alakult ki az apám irányában, hanem inkább féltem tőle, és utáltam azért, amit velem tesz.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy megkaptam tőlük mindent. Sosem voltam elkényeztetve, de sokat utaztunk, és mindenem megvolt. Egyébként ő nem a vérszerinti apám, de kicsi korom óra ő nevelt.

Most már felnőtt vagyok, harmincas éveimben járok, de azt kell mondjam, még soha nem beszélgettünk úgy igazán. Nála a beszélgetés azt jelenti, hogy osztja az észt, hogy szerinte mit és hogyan kellene csinálnom.

A kérdésem az: létezik, hogy valaki szereti a gyerekét, de ennyire jól titkolja? És miért csodálkozik azon, hogy nem jó a viszonyunk?

34N