35 évesen munka nélkül betegen élek. Van lehet kiút? Dolgozni nem tudok. Nem lehet. Betegen. Se barátnő, se barátok. Érdemiek. Szerintetek van kiút? Mi lenne az? Ekkor még újra lehet kezdeni?

Én 20 évig éltem együtt egy pszichés beteggel (pánikbetegség+depresszió), név szerint az édesanyámmal és őszintén mondom, hogy egy ilyen beteg ember nagyon meg tudja keseríteni a család életét. A mai napig mindenkinek teher, ha őhozzá megyünk látogatóba, amit állítólag ő akar a legjobban, mégis mikor ott vagyunk, akkor kivétel nélkül mindig eljátsza a hattyú halálát, hogy ő mennyit dolgozik értünk és milyen fáradt. Nos semmit nem dolgozik, a ház, amiben él verseng egy putri mocskával, egésznap egy helyben fetreng. Ha ott vagyunk, az a fene nagy munka, amit csinál, hogy megfőz egy ebédet, amire mi mindig mondjuk, hogy miattunk ne, meg mi is szívesen megcsináljuk. De ő úgy szeret főzni - válaszolja mindig, aztán meg egész délelőtt sápítozik, hogy miért van itt ennyi ember, meg miért vállalt ennyi félét (ez az ennyiféle leves+második...).

Azért írtam ezt le, mert a kérdésről nekem egyből anyukám jutott eszembe. Ő viszont - veled ellentétben - sosem akart változtatni a dolgon, most már késő is lenne, mert idestova 60 éves és 25 éve nem volt köze semmilyen szinten a külvilághoz, nem dolgozott. Ö ezzel a hozzáállással azt éri el egyébként, hogy egyre kevesebbet látogatjuk. Mindannyiunknak csak teher, kellemetlen, akkor minek (természetesen évekig próbáltunk változtatni a helyzeten, mielőtt vki beszólna, ő nem akart sosem, a mai napig így jó neki). Neked nem kell erre az útra kerülnöd, hiszen még fiatal vagy és szemmel láthatóan szeretnél változtatni a helyzeten. Nem írtad milyen betegségről van szó, de mindenféleképpen jó lenne egy szakember segítsége. Nem csak azért, hogy kibeszéld magadból, de egy szakember rávilágíthat olyan dolgokra, amelyeknek te nem is vagy tudatában, holott a gondjaid alapjait képezik.

És igen, mindig van kiút, csak akarni kell.

És hogyha depressziós, akkor mivan?!

Pont, hogy az a legrosszabb, ha sajnálgatjuk, és "jól van, nem kell dolgoznod".

Én is voltam depressziós 4 évig - keményen, sokszor gondolkodtam az öngyilkosságon, de az egyetem majd a munka rengeteget segített.

Nem volt időm a felesleges önsajnálatra, meg a keseregni, milyen szar az életem - noha tényleg az volt -, hanem tettem a dolgom, HASZNOSNAK éreztem magam meló alatt, és nehezen bár, de tudtam is ismerkedni.

És ezután elkezdtem kimozdulni a kollégákkal, ha hívtak.

A munka RENGETEGET segít a depresszión, persze könnyebb sajnálgatni, meg a buksiját simogatni.