Pszichiáter szeretnék lenni, de a szüleim nem rajonganak az ötletért. Hogyan juthatnék velük közös nevezőre?

Mindenképpen lesz egy hűvösebb időszak köztetek, mert nem tudják rád kényszeríteni az akaratukat. Innentől kezdve csak rajtad múlik, hogy ordítozós-ajtócsapkodós lesz az az idő, vagy csak mosolyszünet.

Ez mind szép és jó, hogy az akarsz lenni. Mindenki minden akar lenni, főleg gyerekként. 1x is szakadj ki a kis szülői védőburokból, és rájössz, hogy nem az van amit Te akarsz. Azaz szembesülnöd kell az igazi való világgal, meg a másik, lehet fel se vesznek, akkor mit csinálsz? Pityogsz? Sajnos nem mi befolyásoljuk a környezetünket legtöbb esetben, hanem a környezet minket, szóval minden adandó alkalomra meg kell próbálni felkészülni. Ha meg bejutsz, nem is azt jelenti, hogy bent is maradsz és nem feltétlen a tanulás nehézségeire gondolok, hanem bármi közbe jöhet. Ha jól emlékszem kilencen jelentkeztünk egyetemre/fősulira, ebből hatunkat fel is vették. Az egyikük, akit nem vettek fel, kriminálpszichológus akart lenni kilencedik óta, emelt érettségit tett, minden fakra járt, sőt még magán tanárhoz is, hogy jóra sikerüljön az érettségije, magabiztosán állította, hogy Őt úgyis felfogják venni, hát nem így lett, okj-n kötött ki, de abbahagyta és jogra jelentkezett, ahová végül felvették. A hatunkból egy személy már kilépett, mert nem az elképzelései szerint mentek a dolgok, mi meg barátnőmmel szintúgy, abba fogjuk hagyni, mert nem működik úgy, ahogy kéne az oktatás, se a gyakorlat. Az egyik lány, meg vért izzad, meg pluszba fizetik a magántanárt, hogy valaki azért tanítsa is a pénzéért. De amúgy remélem a Te storyd happy endinges lesz :), és majd amikor rájössz, hogy a szóbeli támogatásokkal szinte mit sem érsz, akkora üzenem, hogy üdv a való világban!