Van aki elköltözött a szüleitől hamar mert annyira nem tudtak egymással kijönni? De ezek után jobbra fordult a kapcsolatuk?

Én már sok mindent megéltem (>>>18) azért merek írni.

Ha Te azt mondod, (szerinted) semmi rosszat nem tettél(!)... ennek ellenére kirak, akkor azt tudom neked mondani, hogy örülj, ha most távol lehetsz édesanyádtól. Mert akkor neki van problémája (pl. az Apád távozása), s igazából nem is rád haragszik, hanem csak Te vagy (voltál) közel, akin levezethette a benne felgyülemlett lelki feszültséget. Hogy egyszerűen fejezzem ki magam. (A feszültség mindig a legkisebb ellenállás irányában keresi a levezetést! Az pedig a gyerek!)

Van esélyed, hogy jobbra forduljon a kapcsolatotok, de türelmesnek kell lenned, Neked!

Mert ez esetben Te leszel az, aki jobban átlátja a kettőtök problémáját, mint Anyád, aki egy darabig még a múltját siratja, sebeit nyalogatja. (Ha ugyan ez történt)

Én is így voltam meg párom is. Anyum tipikusan az a soha nem jó semmi, típusú szülő, de csak velem. Még abba is belekötött, hogy hogy mosakodok reggel, mert ő anno nem így tanította nekem. A költözés után voltak bőven konfliktusok főleg, hogy nem értette, miért nem megyek haza és a lakásunkban is ő akart lenni a főnök. Mikor haza mentem, leszálltam a vonatról első reakciója "De nagy segged lett." (Pedig pont, hogy fogytam és alapból sem vagyok kövér.) Legszívesebben fordultam is volna vissza, ha megy haza másik vonat. Majd mikor hazaértünk átment a szomszédhoz, mert neki is hazajött a lánya és beszélgetni akart vele, én addig fejezzem már be a levest. És akkor nem érti, hogy miért nem megyek haza 200 km-ről. Minek? Hogy sértegessen meg lerázzon? Oké, váltottunk pár értelmes szót is, de akkor is. Ezt meg is mondtam neki, mikor legközelebb reklamált, hogy ritkán megyek. Szerinte nem történt ilyen én meg vagy 3-4 hónapig nem mentem haza. Utána már egész máshogy állt hozzám. Tudtunk beszélgetni, látszólag örült, hogy megyek, még arra is hajlandó volt, hogy megnézzen velem egy filmet, amit én szerettem volna és még csak le sem szólta közben. (Erre még sosem volt példa amég otthon laktam, mert "ha neked tetszik akkor biztos valami szar".) Nem lettünk kifejezetten jóban, de jelentősen javult a helyzet. Úgy vagyok vele, hogy amég normálisan áll hozzám, addig én is, de ha megint kötekedni kezd meg csinálja, amit a költözés után akkor nem fogok haza járni.

Páromnál hasonló volt a helyzet, csak nála a mostohaanyja kavarta a szart. Nagyon durva húzásai voltak, állandóan összeugrasztotta az apjával, tönkretette a cuccait, elvette a pénzét és ha szólni mert érte akkor még páromat állította be lázongó hülye gyereknek, aki hazudozik, mert nem bírja elfogadni anyjának és el akarja üldözni. 18 évesen jött el otthonról, mert ketten albérletbe, rezsivel együtt jobban kijövünk, mint amennyit elkért volna tőle, hogy otthon maradhasson. Ő is ritkán jár haza, de már tudnak beszélgetni, nincsenek viták. Az apja is egész máshogy áll hozzá, mert végre leesett neki, hogy párom nélkül semmi segítsége nincs. Eddig, ha párom megcsinált valamit akkor a mostohája azt mondta az apjának, hogy az ő gyerekei csinálták, de költözés után is ott maradt nekik a két 30 éves "gyerek", de a munkák mégsem voltak megcsinálva és segíteni sem hajlandóak.

Mindenkinek jobb így, hogy külön élünk a szülőktől. Szerintem sok esetben segít.

Mi anyámmal folyamatosan martuk egymást, nem tudtunk megélni egy légtérben. Anno egyetem alatt albérletben laktam az ország másik végén, 18 évesen cuccoltam el, akkoriban nem nagyon találkoztunk. Mikor haza kellett költöznöm utána, csak rosszabb lett.

Mostanra már a kedvesemmel élek együtt. Így pedig, hogy anyámmal havi 2-3 alkalommal találkozom, hatványozottan jobb lett a viszonyunk.