Szerintetek miért ilyen anyu? Szeret minket egyáltalán úgy igazán?
Az első házasságából 2 gyerek született. Válásnál a kicsi a nagy után ment, aki az apukát választotta. Anyukám erre megharagudott rájuk. Kb 5 és 10 évesek voltak akkor. Már azalatt találkozgatott apukámmal mikor még házas volt.
Született 2 bátyám és én. Mikor 2 éves voltam elkerültünk otthonról, bátyáim intézetbe, én csecsemőotthonba. Nem sokáig voltam ott, az anyai nagyszüleim magukhoz vettek. A bátyáim pedig az apai nagynénénkhez.
Anyu latogatta oket, nem tudom milyen időközönként, de aztán az abbamaradt. Szerintem egyedül én találkoztam vele rendszeresen, vasárnaponként jött, de csak ha nem volt rossz idő. Emlékszem lógtam egész délelőtt az ablakban, hogy lássam, mikor jön, aztán telefonáltunk neki,es mondta, hogy nem jön, mekkora hisztit rendeztem....Szegeny nagyszüleim kapták meg...
Akkor már a mostani, 3. ferjevel élt (akkor még csak a párja volt). Apukám egyszer kétszer eljött hozzám/értem, de a mamámék nem engedték be, mert ittas volt.
És akkor született anyunak még 1 kislánya, azt mondta az én apumtól, de teljesen egyértelmű, hogy a mostani férjétől, csak akkor még apu felesége volt. Természetesen a párja is tagadta, hogy az övé lenne a baba.(a mai napig tagadja) Örökbe adták a kislányt. Gyönyörűszép, vidam kislány volt, egyszer találkoztam vele, akkor még azt sem tudtam, hogy a testvérem.
Azóta anyu összeházasodott a mostani, 3. férjével, azt hiszem 2008ban, együtt is élnek azóta. De a férje mindig kotekszik velünk, valótlan dolgokat állít, sérteget minket, anyu meg egy szót se szól, csak annyit max, hogy hagyjuk rá. Volt, hogy ebéd után számon kérte, hogy mennyibe került, amit ,,zabáltam". A nővéremet kritizálja folyamatosan a gyermekneveléssel kapcsolatban, mikor a saját gyerekei felé se néznek, a lányát meg eldobta magától.
Sajnos én már nem is járok hozzájuk, mert csak bánt, anyu meg nem véd meg soha.
Csak velem és a fiatalabbik nővéremmel tartja a kapcsolatot.
Szeretem anyut, de sose éreztem, hogy igazan szeretne. És nem értem miért kellett egyik gyerek a másik után. Azt mondja egyik férjébe sem volt szerelmes, az én apumat egyenesen gyűlöli (ő meghalt), azt mondja, ha vidszacsinálhatná, egyikünket sem szülné meg. Nem is gondolja, hogy ez nekünk fáj? Miért lett ilyen? Miért ilyen? Valaki segít ezt megérteni?
Nagyon szomorú, ha egy gyerek nem szerető családba születik de, hogy ennyi..!
Erre nincsenek szavak.
Ne keress válaszokat mert nincs válasz a kérdéseidre.
Kaptál egy életet és ha bölcs vagy hátrahagyod a múltad.
Egyszerűen csak nem értem hogy lett ilyen. Szerető családban nőtt fel,a nagyszüleim amit tudtak,megadtak neki. Jó mintát latott. A nővére az én nagynéném az ő teljes ellentéte, nála mindegyikünk lakott egy kicsit. Én is hozzá kerültem, mikor a nagyszüleim meghaltak.
Ráadásul a lakás, ahol a férjével lakik, anyukám örökségéből lett véve. Megörökölte a nagyszüleim lakását, eladta és abból vett egy lakast ahol laknak, tehát még csak nem is függ attól a férfitól.
Amikor a nagymamám is meghalt magához szeretett volna venni, de ők messzebb laktak a sulimtól, úgy volt, hogy 8-ig nagynénémhez költözök (ő közel lakott az iskolához), és a gimit majd náluk kezdem. Csak addigra én megszoktam ott mindent, csomó barátom volt, nagynénémmel is nagyon jó volt, és nem akartam elköltözni. Kértem anyut, hogy valahol a közelben vegyen lakast, de nem, ott vett, ahova a férje akart költözni. Én meg maradtam a nagynénémmel.
Ja és 24 éves vagyok, de tényleg úgy irtam kb, mint egy 13 evés, elnézést.
Én azt gondolom, a családi rokoni kapcsolatok is olyanok mint bármilyen más emberi kapcsolat (pl. párkapcsolat, barátság) abban a tekintetben, hogy van ahol működik, van ahol elmérgesedik. Van amit meg lehet "javítani", van amit nem. Ha se elviselni, sem megjavítani nem lehet, akkor meg picit lejebb kell építeni, végső esetben megszakítani.
Apukám, aki nárcisztikus volt, de nagyon erősen... csak akkor lett jó a kapcsolatom vele, amikor elköltöztem, és már csak 2-3 havonta látom 1-2 napra. De napi szinten nem működött jól az apa-fia kapcsolat. Sajnos az ilyen gyerekkor, az én személyiségemre is rányomta a bélyegét. Nem narcisztikus lettem (szerencsére/sajnos... ki tudja, nézőpont kérdése), hanem valamilyen szinten megfelelési kényszeres, jófiú. És ez is nagy hátrány az életben...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!