Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Ti eltiltanátok? Mit tennétek?

Ti eltiltanátok? Mit tennétek?

Figyelt kérdés

Anyukám és köztem van a vita.

A most október végén 5 hónapos kisfiam nagyon szép bőrrel született. 2 hetes kora után kezdődött, hogy nagy foltokban ragyás bőrelváltozás alakult ki rajta, de nem értettem mitől. Az az érdekes, hogy csak az arcán, a 2 karján és a 2 lábán; a hasán, hátán semmi. A másik, hogy csak időként jönnek elő a piros foltok. Voltunk orvosnál is vele, azt mondták valamilyen kozmetikumtól van. Nem használunk semmit, csak a semleges gyógyszertári fürdetőt, illetve a mosószer még ami érintkezik. A mosószert elvetettük, mert a ruha a hasával, hátával érintkezik inkább, ott meg semmi.

Anyukám az a típus, aki nagyon "látszat-ember" még a szemetet is talpig sminkben és estélyiben viszi le, mert "hát mit szólnak az emberek". Amikor jün hozzánk babalátogatóba, akkor is van rajta erős szemhéj/pilla festék, púder, vörös rúzs, erős dezodor és piros, sötétkék/sötétzöld vagy fekete/sötétbarna körömfesték, lakk. A lényeg az, hogy nemrég húztam párhuzamot, hogy amikor jön anyukám, akkor másnap pirosodik ki a kisfiam. Szeptemberben 3 hétig külföldön volt anya, tehát majdnem 1 hónapig nem jött hozzánk, ezalatt az 1 hónap alatt semmi baja nem volt a fiamnak, majd amikor átjött anyukám rögtön jött a pirosság is.

Szóltam neki ez ügyben, hogy ezt észrevettem, illetve az orvos is kozmetikumra gyanakszik. Anyukám legyintett, hogy biztosan nem ő miatta van, hanem miattam, mert rossz a tejem és kipattogzik tőle a gyerek. (De egész szeptemberben anyatejes volt, akkor 1 hónapig miért nem volt semmi baja?! Továbbá, ugyanazt a fürdetőt és mosószert használjuk minden hónapban!)

Ráadásul most jön a fiamnak a foga felül és ugyebár imád mindent rágcsálni, nem kivétel ezalól az ujjaink sem. Anyukám körömlakkos ujjait is nyalogatja, rágja és többször fordult elő, hogy letört/lerágott körömlakk darabot megvett. Anyukám jót nevetett rajta, hogy de aranyos, hogy lerágta a körömlakkját. Szerintem nem vicces, ki tudja mi baja lesz tőle, hiszen az vegyszer!!

Mindig valami elegáns ruhában jön és ebből is volt már próbléma, hogy a kisfiam el ne szakítsa a ruháját.

Szóval szóltam anyunak, hogy legközelebb legyen szíves smink nélkül jönni, vagy ha annyira zavarja őt hogy mit szólnak a buszon út közben, akkor mossa le nálunk. Teljesen kiakadt, hogy mit képzelek, nem fogja lemosni a drága a kozmetikumjait, erre felsorolta miket használ és mennyiért. Erre mondtam, hogy jó akkor ha neki fontosabb a smink és az ára, akkor nem kell jönnie a fiamhoz. Azt mondta, ha eltiltom őt az unokájától, akkor beperel láthatásért.

Nem értem miért kellett ennek idefajulnia, miért nem tudja ezt megtenni a fiam/unokája épségért.


2017. okt. 30. 08:43
 1/8 A kérdező kommentje:

Elnézést a hibákért. * jön, *probléma

Még annyi (bár ez zavar a legkevésbé), hogy a fiamnak a ruhája is mindig rúzsos és szemfestékes lesz. Volt, hogy ki se tudtam mosni belőle.

2017. okt. 30. 08:48
 2/8 anonim ***** válasza:
100%
Fúj már! Tök gusztustalan, hogy egy sminktol ragacsos nő fogdossa a babát! Legyen szó bárkiről Neked a gyereked egészséget kell szemelőtt tartanod!! Nyugodtan pereljen be, mond meg neki, hogy ebből csak ő fog rosszul kijönni, hiszen a gyermeked bőrproblemaja neki köszönhető. Ez egyértelműen lejön abból amit írtál!
2017. okt. 30. 08:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
100%
De miért engeded még mindig a fiad a közelébe ha teljesen egyértelmű hogy a kozmetikumai miatt pattog ki a gyerek bőre...?
2017. okt. 30. 08:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
100%

Megmondanam anyamnak ( nem szepen kerve!) hogy vagy nulla sminkben jon babazni, vagy ki se nyitom neki az ajtot!

Vagy egyszer kikellene hivni a vedonot, amikor anyuka is ott van, hogy hallja, hogy ezek tenyleg allergias reakciok, nem poenbol mondtad.

Az a baj ezzel, hogy sulyosodhat is (fulladas, szemdagadas)

Allj a talpadra mert nem erdemes ezzel szorakozni.

2017. okt. 30. 09:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
100%
Allergiateszt a gyereken, a leletet pedig anyád orra alá dugni.
2017. okt. 30. 13:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim válasza:
Attol mert az anyukad, az elottem szoloknak teljesen igaza van!! A gyerek egeszsegevel jatszani nem szabad, o fontosabb nem pedig az h anyukad full pöpec sminkben meg ruciban jelenjen meg agyon pacsulizva... Kit erdekel mit gondolnak rola masok. Ha ot ennyire erdekli, akkor nem kell az unokajahoz jonni latogatoba. Csak el tudja donteni h melyik a fontosabb neki. De legyel hatarozott vele, hisz nyilvan az unoka fontosabb
2017. okt. 31. 13:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim válasza:
...fontabb neki, csak mivel még mindig jarhat sminkbe babazni, igy nem vesz teged komolyan, de majd rajon ha latja rajtad h ugy nem engeded a gyerekhez. Felnott no, raadasul anyuka letere meg tudhatná igazan mi a jo es rossz egy kisbabanak. (Utolso voltam, bocsi csak veletlen ranyomtam elobb a kuldesre) :)
2017. okt. 31. 13:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:

Ne nyiss neki ajtót, ha sminkben jön. Azért álljon meg a menet, jó, hogy nem kell vörös szőnyeget leteríteni, amikor jön meglátogatni az unokáját.

Tényleg csak a látszat számít neki, az unokája nem. Ha az én anyukám lenne ilyen, bármennyire is fájna, nem engedném, hogy lássa a kicsit, bármivel is fenyegetőzik, a gyerekem egészsége az első. Majd duzzog egy ideig, aztán lehet, hogy észbe kap. Ha meg annyira kattant, hogy nem, hát bánja a fene.

2017. okt. 31. 15:30
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!