Diszfunkcionális családban nőttem fel?

Amikor gyerek voltam apám tipikus, egész nap dolgozott éjjel jött haza részegen és anyámmal folyton veszekedtek én meg hallgattam. Apám folyton ki volt beszélve a háta mögött, persze a szemébe nem tudták mondani, esetleg segíteni neki az alkohol problémáján, a nővérem tipikusan a háta mögött pletykált róla anyámmal.

2 nővérem van, ők is folyton veszekedtek egymással én meg csak hallgattam.

Édesanyám az apám verbális agresszióját gyakran csak lenyelte és magába fojtotta. Apámról az ismerősei nem tudják hogyan viselkedett otthon a családjával.

Nővérem ha véletlenül eltört valamit akkor kapta az oltást és a szidást folyamatosan apámtól. ilyeneket kapott "nem lesz belőled semmi csak egy......." látom hogy ezeknek hatására nagyon teljesítmény kényszeres lett. A másik nővérem jobban be volt hódolva neki, jobban tanult stb így őt nem bántotta,ő volt a kedvence.

Volt egy báttyám aki késöbb meghalt autóbalesetbe. Őt még verte apám ritkán nadrágszíjjal. Ő is olyan volt hogy ha valami "rosszaságot csinált" nem merte elmondani, remegett és titkolózott.

Engem már egyáltalán nem bántott úgy, csak amikor már idősebb voltam és ellent mertem mondani neki, vagy valami nem úgy volt ahogyan azt ő burkoltan elvárta akkor úgy beszélt velem mint egy kutyával.

Nővérem olyan lett mint egy diktátor, ha véletlenül nem húztam le a wc-t vagy elmorzsáltam a kaját rögtön kaptam a verbális agressziót tőle, a kezével mutogatott és fejmosás és ha vissza mertem szólni még fel volt háborodva. szegénnyel nagyon el bánt az apám azért lett ilyen.

Én csak megfelelési kényszeres lettem szorongásos.

Hagytam hogy bántalmazzanak az iskolában egész iskolás életemben céltábla voltam mert normális dolognak éreztem, hogy alárendelt szerepbe vagyok. és nem beszéltem róla a szüleimnek mert nem bíztam bennük, szóval magamba fojtottam és amikor kiderült azt se tudták hogy mihez kezdjenek, csak akkor kaptak észbe amikor már nem jártam iskolába,annyira kikészítettek az osztálytársaim de az érzelmi igényeimmel nem tudtak volna mit kezdeni, érzelmileg támogatni normálisan, csak fejvesztve intézkedtek a hátam mögött, mintha a gyerekük akarata és döntése nem számítana. Persze aggódtak, de azért is hogy mit fognak gondolni a rokonok, előttük is minden problémát titkoltak mintha nem lettek volna problémák.

Én amiatt is bűntudatot éreztem hogy szekáltak az iskolában folyamatosan ,mintha az is az én hibám lett volna és szégyelnem kéne.

szó szerint féltem a szüleimtől, ha valami esetleg rosszat csináltam, például véletlen levertem egy képet a falról elmondani nem mertem mert annyira zakatolt a szívem és dőlt rólam a verejték és rettentő bűntudatom volt.

És mi történt amikor ez kiderült, hogy nem járok be az iskolába mert évek óta piszkálnak a nővérem lerohant anyámhoz a konyhába becsukta az ajtót és kibeszélt a hátam mögött, na szép család. Nem azon volt a hangsúly hogy ki voltam borulva a stressz miatt hanem hogy nem jártam be arra a helyre. mert nem is tudták hogy mi az.

Alapból nem volt meg a kommunikáció a családtagok között, a normális meleg szeretet teli családi légkör.

És régebben ez volt a normális fel se tűnt nekem hogy családi problémáim lennének, csak az hogy félénk vagyok és szorongok és piszkálnak az iskolában. tikkeltem. Amikor a családról, szüleimről kellet mondjuk írni valamit német órán hány évesek(alapból idős korúak) akkor már előre szorongtam.

Amúgy minek is haragudnék rájuk, nem szándékosan csinálták így, hanem így tanulták ők is a szüleiktől, generációs minták és azt adják tovább, de így legalább én nem fogom tovább adni az én gyerekeimnek. Azt se tudják mit csináltak.

Anyukámmal beszéltem a régi dolgokról, ő persze nem látja íg át. gyakran mondta "az ellentétek vonzzák egymást" és tényleg apámmal egymás ellentétei és soha nem láttam azt hogy szerették volna egymást, inkább csak utálatot. anyukámat olyan kis tehetetlennek látom, picit talán mártír szerepben.

De szerencsére már kigyógyultam a lelki betegségből így jobban át látom ezeket.

És már ők is változtak, apám már nem iszik alkoholt stb. nem is veszekednek, mondjuk nem sokat beszélnek egymással. annyi hogy sok mindent meg akarnak csinálni helyettem, de én ezt nem nagyon hagyom. Amúgy az jó érzés hogy ezeket összeraktam fejbe.

21/F