Egy bántalmazott gyerek fel tudja valaha dolgozni, hogy tönkretették a fiatalkorát?

Nehezen és teljesen sosem. Azota sem tudom elfogadni magam (a testem), sokszor vagyok bizonytalan, feszült, érzelemvezérelt. Félek a konfliktustól, az uj emberektől...

A párom rengeteget segitett, de attol a flashback elöjön. Ha mostohámmal álmodok 10/10 szorongok közben vagy remegve-sirva ébredek...

49% ost meg jelentettem, mert idiota.

Szerintem alapvetően személyiségtől függ, ill. attól, hogy az adott illető találkozik-e később olyan akár írott anyagokkal, akár emberekkel, akár mások tapasztalataival, amivel tudja fejleszteni magát vagy meg tud ezzel békélni, vagy legalább maga mögött tudja hagyni az idő nagy részében. Plusz akaraterő.

Nyilván a hátul mindig ott motoszkál majd. Velem is így van/volt/lesz. A bántalmazásnak is van mértéke - vannak nálam sokkal durvábban bántalmazott emberek is. Engem rendszeresen vertek piti okok miatt, de nem napi szinten. Anyagilag nem volt nagyon rossz életem. Lelki terror az volt bőven sajnos, az volt a legrosszabb (el lettem mondva mindig csúnyának, kövérnek, neveletlennek, tudatlannak, öcsémmel kivételeztek, tőlem MINDENT elvártak tanulás terén is, otthon is, tiltottak a barátaimtól... zsebpénz nem volt, mézesmázosan mondták, ha szeretnék, kérjek, aztán nem adtak még egy illatosabb tusfürdőre sem, a barátaimat lehülyézték, túlféltettek, ellenőriztek és beszámoltattak mindenről, apró hibák miatt vagy csak mert elmondtam kulturáltan a véleményem, üvöltöttek és büntettek). Nekem ez is elég szar volt, pedig nem voltak alkeszek a szüleim és 8 napon túl gyógyulóm szerencsére nem volt... tehát nem nekem volt a legnehezebb dolgom a világon. De így is ritka sok energiába, utánajárásba és akaraterőbe került, hogy viszonylag normális felnőtt legyen belőlem.

Oktatásban nem volt hátrányom, max. annyi, hogy annyira túlhajtottak gimis koromban, hogy teljesen megcsömörlöttem és kiégtem egyetem 2. évére, és ezek miatt a pszichés problémák miatt csúsztam 2 évet. Persze az alatt nem tunyultam, mert dolgoztam és pszichológushoz jártam. De amikor összekapartam magam, nem volt bajom, mert tanult voltam alapvetően, megvolt a kellő lexikai hátterem és tudtam tanulni.

Nekem szerencsére elég volt egy ilyen 3/4 éves pszichológushoz járás plusz az, hogy miután felismertem, milyen problémákat okozott a nevelésem, a magam logikája alapján próbáltam őket orvosolni, és bevált. Pl. hogy nagyon izgultam közönség előtt beszélni, új emberekkel - kerestem arra a lehetőségeket, hogy gyakorolhassam, és jobban ment utána. Vagy az, hogy nem kezdek el remegni, ha vki morcos arccal és gyorsan jön felém, mert apámra emlékeztet, és az emlékmemóriámba beleégett, hogy akkor annak verés a vége. Vagy hogy annyiszor belekööttek abba, hogy nézek ki meg "fúj, mit mondanak így rólad az emberek", hogy olyan 19 éves koromig úgy mentem ki az utcára is kb., hogy egy felszabadult pillanatom nem volt, mert folyton az járt a fejemben, hogy "na, ez az ember mit gondol rólam, és ez, és ez? Hogy tartsam a kezem, hova nézzek?"... és persze a végén mindig a földet bámultam, mert féltem attól, hogy a szemébe nézzek másoknak. Nem csoda, hogy amikor ezt megtanultam elengedni, akkor lett párkapcsolatom, mert ugye kinek kellene egy "bocs, hogy élek" jellegű csődtömeg.

Nem tanultam meg rendesen barátkozni sem, de most vhogy nem is érzem szükségét az életemben. Viszont emiatt alig jártam el otthonról, mert az így ciki, úgy ciki... aztán amióta ebbe tojok bele, és egyedül is eljárok moziba, színházba, azóta vagyok igazán elégedett az életemmel.

Amit még eredményezett a nevelésem, az, hogy egy ideig baromira nem tudtam kezelni a pénzt, és ma is gondjaim vannak vele, de jó irányba haladok. 18-22 éves korom között rengeteg pénzt elszórtam nem a legokosabb módon, mert olyan felszabadító érzés volt, hogy végre jogilag nem mondhatják meg, hogy mire költsem a pénzem . Előtte olyanok voltak, hogy amit én KAPTAM pénzt másoktól, azt "kölcsönvette" meg lekötötte nekem bankba kérdezés nélkül, és egy fagyira nem maradt itthon pénzem, úgy kellett kunyizni... meg 17 éves koromban, még diákként, vettem magamnak 11 éve 5000 Ft értékben 3 felsőt, és egész este ordibált velem anyám, hogy szórom a pénzt. Persze, hogy megszédített az, hogy végre arra költök és annyit, amennyit akarok. Végre tudtam magamnak venni sminket, igazán csinos ruhákat (nem a kínai piac legalját, amiben a lepukkant járnak), eljártam moziba, színházba, vettem egy rakat könyvet, ékszereket, étterembe jártam. Ritka sokat költöttem, mert sütkéreztem ebben. Sosem tanultam meg, milyen gyűjtögetni a pénzt, és beosztani. Ha lesz gyerekem, pont ezért lesz mindenképpen normális keretek között zsebpénze. Mert akkor látja be igazán, hogyha pl. vmire gyűjteni akar, akkor más kevésbé fontos dologra ne költsön.