A szüleim egyszerűen semminek nem tudnak örülni. Miért ennyire negatív a hozzáállásuk?

Egy éve egyetemre járok, és mellette dolgozom részmunkaidőben, megveszek magamnak olyan dolgokat, amikre korábban nem futotta, illetve nekik valószínűleg nem is volt rá igényük soha. Imádom a könyveket, viszonylag gyakran vásárolok a SAJÁT pénzemből, amiért megdolgoztam, illet elkezdtem pl. színházba járni, kb. havonta egyszer. Anyu lecseszett, hogy minek költöm a pénzemet könyvekre, mikor annyi van már, és minek járok színházba, főleg ennyit. Mikor más egyetemista szaktársaim pl. arra verik el a pénzüket, hogy hétvégenként jól berúgjanak vagy bedrogozzanak. Nagyon szeretek nyelveket tanulni is, de eddig nem igazán engedhettük meg magunknak, ezért úgy döntöttem, a pénzemből nekifogok egy új nyelvet megtanulni és beiratkoztam egy tanfolyamra. Anyuéknak erre is az volt az "építő jellegű" hozzászólásuk, hogy bolond vagyok és mi a francnak fogok bele még ebbe is az egyetem meg a munka mellett, holtfáradt leszek esténként mire hazaérek és utálni fogom az egészet. Egyszerűen nem tudok olyat csinálni, aminek örülni tudnának, pedig ezek egyáltalán nem hülyeségek. Nem tudom egyszerűen megérteni, miért kell mindenhez így hozzáállni és lelombozni az embernek a lelkesedését. Mégis mikor tanuljak nyelvet, ha nem most? Majd amikor már teljes munkaidőben dolgozok, vagy még gyereket is nevelek mellette? Ők itthon állandóan csak panaszkodnak mindenre, főleg a munkájukra. Jobban örülnének neki, ha én is csak szenvednék minden egyes nap, hogy mennyire sz*r ez az ország?