Tönkretesz a környezetem? Mit tennétek a helyemben, hogy oldanátok meg ezt a helyzetet?

Arról van szó, hogy annyira nehéz élethelyzetbe kerültem, amiből nem látom a kiutat. Véget ért a párkapcsolatom, pedig közös életünket külföldön szerveztük tovább(az ő hazájában). Kettőnk közül csak ő jutott ki, én arra az időre hazaköltöztem szüleimhez. Arra vártam, hogy mikor jön vissza értem, de ehelyett mondvacsinált okok miatt szakított velem a barátom! Teljesen kifordult magából, megismertem a legrosszabb arcát és faképnél hagyott. Itt ragadtam a szülői házban, ami amúgy sem leányálom, mivel szüleim rosszul élnek, válási hercehurca megy körülöttük, nem tudnak megegyezni, panaszkodnak egymásra (nekünk, a gyerekeiknek).Emellett édesanyám rendszeresen iszik, hiába kértük már szépen, csúnyán, nem hajlandó abbahagyni! Apám folyton azzal jön, mi lesz ha anyánk leépül, ki fogja ápolni, kinek a felelőssége lesz? Sőt nyíltan ki is mondja, hogy biztos majd rám hárulna ez a feladat( én vagyok az idősebb gyerekük,ráadásul lány). Nem értem miért kell ezt máris rám hárítani, még fiatal vagyok, szeretnék majd családot alapítani, a jövőmért küzdeni, pénzt keresni, saját lakást venni stb.

Kérem, aki belekötne abba, hogy miért akartam külföldre költözni egy nem magyar állampolgárral, annak leírom, hogy mindig is terveim közt volt kiköltözni valahová, és nagyon vártam, hogy végre mehessek! Ítéljetek el, de a párkapcsolatom se volt túl harmonikus, ennek ellenére szerettem őt, vele akartam élni és úgy voltam vele, hogy még mindig jobb ez a helyzet, mint itthon nyűglődni a családommal.Rendesen felneveltek, de soha semmilyen lelki vagy erkölcsi támogatást nem kaptunk, se igazi odafigyelő szeretetet. A légkör, mint mindig, most is negatív, lehúzó és elnyomó. Sosem érdekelte őket, mi az amit igazán én szeretnék, mindig rám erőltették a saját akaratukat. Ez a mai napig így van, apám pl. mindenáron próbál meggyőzni arról, hogy itthon, vagy legalább valahol a közelben boldoguljak. Épp a hozzáállásuk miatt gondolom, hogy nincs joguk még jobban tönkretenni az életem és kiszolgáltatni engem az önös érdekeiknek. Rosszul érzem?

Eddig legalább annak örültem, hogy van egy társam, nem vagyok egyedül, így ketten elég erősek vagyunk ahhoz, hogy innen kitörjek. Erre most ezzel is szembesültem, hogy valójában egy ellenségem van. A helyzeten ront, bár erről én tehetek, hogy nagyon kevés pénzem van,ezért irtó nehézkes innen elmennem. Teljes kiszolgáltatottságban vagyok.

Az életem korábban sem volt fenékig tejfel, sok trauma és szerencsétlenség ért családon belül is és párkapcsolataim révén...Nem önsajnáltatás, csak, hogy értsétek, eddig is sokat szenvedtem, részletekbe szándékosan nem megyek bele, de mindent kibírtam, viszont most úgy érzem, ez a helyzet tényleg övön aluli, az eddigi legnagyobb mélypontom, és ez már túl sok. Azt hittem végre minden jóra fordul...Egyébként alapból optimista ember vagyok, vagyis voltam, sok tervem volt és szép jövőt képzeltem el magamnak, de mindig valaki keresztbe tesz vagy visszahúz, így már kezdek letenni arról, hogy ez összejöhet. Úgy látszik, szenvedés van megírva. Lelkileg teljesen megtört ez a helyzet, úgy érzem minden ellenem van és mintha odafent is azt akarnák, hogy kikészüljek. Minden nap fizikai fájdalmaim vannak, néha úgy érzem, az elmém sem bírja el ezt a terhet. Úgy érzem ha tényleg ez a jövőm, akkor innen két út létezhet számomra: vagy megháborodom, és bekerülök egy pszichiátriai intézetbe, vagy egyszerűen végzek magammal. Szerintetek hogy mászhatnék ki ebből a kátyúból, ép ésszel?