Tényleg én vagyok a rossz?

29 éves nő vagyok, 4 éve van egy párom, akivel elég döcögősen indult a kapcsolatunk, és talán emiatt a családom őt a kezdetektől nem nagyon fogadja el. Nem mutatják, nem mondanak neki semmi rosszat, viszonylag kedvesen fogadják, de mégis érződik, hogy valami nincs rendben. Az ember azért megérzi, ha őszinte kedvességgel fogadják/szólnak hozzá, vagy csak megjátsszák. Időnként kaptam megjegyzéseket, amiket a párom nem hallott, mert csak akkor mondták, ha csak én voltam velük. Nemrég volt egy kis összezördülésem a sógornőmmel, aki természetesen rohant az édesanyámhoz panaszkodni és fellángolt a baj... nagy sláger az lett, hogy én eltávolodtam a családtól, mintha agymosáson mentem volna keresztül. Mindezt azért, mert már nem ugrálok úgy, ahogy ők fütyülnek. Belefáradtam, hogy senki nem keres, csak akkor, ha kell valami, vagy panaszkodni kell. Anyukámmal az élen. A testvérem képes hónapokig nem keresni, ha én nem keresem, mert ő elfoglalt ember, de engem elővesznek, mert nem érdeklődök irántuk. A párommal élek, és az édesapjával a szüleimtől 10 km-re, és az is probléma, hogy nem járunk hozzájuk. Sajnos autóval nem rendelkezünk, így az út kerékpárral kb. 1 óra lenne oda-vissza. Mostanában elég ritkán sikerült ezt beiktatnunk, mert elég sokminden összejött, de jelenleg én vagyok a hibás vagyis leginkább azt érzem, hogy a páromat hibáztatják, mert szerintük ő nem enged engem. De erről nincs szó. Egyszerűen csak már belefáradtam, hogy mást nem tudok anyukámmal beszélni, csak pletykákat hallgatni tőle, meg a panaszkodását. 15 éve erről szól az életem. Nem tudom mot tegyek, úgy érzem kezdek beleőrülni, mert nem tudok szétszakadni úgy, hogy mindenkinek jó legyen. Mit tegyek?