A családom azt hiszi, hogy cikinek érzem őket, és hogy nem szeretem őket. Miért gondolják ezt?

Ez hosszú volt, de átérzem miről van szó. Úgyszintén 15 vagyok, szintén magamnak való. Ezzel semmi baj nincs szerintem, Anyám szerint se. Mint írtad, szeretem őt, a családomat és barátaimat, de semmi kedvem külső programokat csinálni velük. Így is egész nap együtt vagyunk, kell nekem egy kis "én" idő.

Nem vagy dög. Vagy ha igen, mindketten azok vagyunk.

15 éves vagy, most fogsz magadra találni. Szüleid csak aggódnak, hogy ne fordulj magadba. Majdnem anyád lehetnék, más szemszögből írok. Egy normális szülő boldognak akarja látni a gyereket.

Én is rettentő introvelralt voltam. Te okos vagy, meglepően jól írsz, a mai gyerekekhez képest. Természetesen megerdemled a szeretet és biztos nagyon szeretnek. Orvosra nincs szükséged, de bwszelgetned kéne. Talán egy baratnovel vagy pszihologussal. Ők nem orvosok. Hiszen nem vagy teljesen boldog. Ez a koroddal is együtt jár. Érzékenyebb vagy, mint az átlag. Nem baj, majd megtanulod kezelni.

Ugyan, nem vagy dög! :) igenis megérdemled azt a családot, hiszem azért születtél oda. Anyukadek persze hogy nem értik, De nyugi, tudjak hogy szereted őket, én is inkább egyedül vagyok mint a családommal, persze szoktunk csinálni családi programokat, De szerintem 15 évesen ez valamennyire normális. Legalábbis szerintem jobb mintha drogoznal, innál stb. :)

Egy kicsit próbálj meg nyitni féléjük, mutatsd ki jobban hogy fontosak neked. :)

Szerintem az égvilágon semmi probléma nincs veled. Én egy 18 éves lány vagyok, hozzád hasonlóan kerülök minden családi programot és bár szeretem a barátaimat, és sehol sem lennék nélkülük, mégis egy csomószor lemondom a találkozókat, mert nem vágyom a társaságra.

A diagnózisod: introvertált vagy. Ennyi.

Kezdetben az én szüleim se tudtak hova tenni engem, hiszen az egész családom extrovertált, apa például egy vadidegennel egy másodperc alatt megtalálja a közös témát, neki teljesen természetes a társaság és minden ezzel járó dolog.

Mostmár tudják, hogy ilyen vagyok, és nem akarnak már annyira megváltoztatni. Megszámolni nem tudom, hányszor kívántam azt, hogy bárcsak én is szociális ember lennék, de nem vagyok az, és ezt el kell fogadni. Te is fogadd el, ne sírj emiatt. A leírásod alapján is egy teljesen értelmes, egészségeslelkű lány vagy, ne is gondolkozz olyanon, hogy megérdemled-e a szeretetet vagy nem, mert egyértelműen igen. A szüleid pedig rosszul teszik, hogy azt éreztetik veled, hogy nincs veled minden rendben, csak mert ilyen a személyiséged. Fura, nem értem, miért lepődnek meg annyira azon, hogy valaki zárkózott természetű Add a tudtukra, hogy nincs semmi baj, meg fogják érteni és idővel el is fogadják majd.

Szerintem kezdj kimozdulni és szokj le a hazudozásról, mert tényleg nem normális dolog.

Értem, hogy szeretsz egyedül lenni, én is szeretek, de egyik barátnőm ugyanilyen, mint te. Mindig kamuzik, hogy épp miért nem tud jönni a találkákra, és ez nevetséges.

Semmi élete nincs, csak otthon ül egész nap, és hazudozik, nehogy ki kelljen mozdulnia.

De "ő normális, vele minden okés". Hát nem, alapból gáz, hogy hazudik.

És most már ott tartunk, hogy nem hívjuk. Minek, ha hülyének néz és úgysem jön el?

Még nem látja, de teljesen magára fog maradni, mert nekünk elegünk van a kifogásaiból.

Mondom ezt úgy, hogy alapból én is szeretek egyedül lenni.

Egyszerűen csak introvertált vagy.

Ez egy embertípus. Sokkal kevesebb introvertált ember él a világon, mint extrovertált, ezért kevésbé is értik meg őket. Ettől függetlenül nem érsz kevesebbet.

Azonban hazudozni tényleg nem szép dolog. Tudom, hogy nehéz erről beszélni extrovertált emberekkel, akik valószínűleg nem értik meg, hogy te egyedül szeretsz lenni. Azt viszont ők is tudják, hogy részedről ezek csak kifogások, és amíg nem vagy őszinte, nem tiszteled őket igazán.

21/L