Van valamilyen lehetőségem, ha 14 évesen szinte mondhatjuk, hogy nincs hová mennem?

Nem fogom leírni a történetet, főleg nem ide. A lényeg, hogy apám számára nem is létezem. Anyámmal és a 2 testvéremmel élek IDEIGLENESEN a nagymamámnál, aki minden létező módszerrel próbálja megkeseríteni a napjainkat és, mivel én vagyok a leginkább provokálható, velem szúr ki általában a legjobban. ma olyan szinten sikerült minden sértő dolgot a fejemhez vágnia (, többek közt azt is, hogy takarodjak az ő házából), hogy sírógörcsöt kaptam és tényleg már azt hittem fél óra instant zokogás után, hogy mindjárt elájulok, mert alig kaptam levegőt, lezsibbadt az arcom és a kezeim és hasonló "kellemes" dolgok.:D Nem először volt már, hogy ennyire sikerült a semmi miatt is összekapnunk (,pedig én már jóideje hozzá sem szólok, csak amennyit tényleg muszáj, pld. köszönés...). Elegem van az egészből, anyám meg sem hallgatta az én szemszögemből a helyzetet. Egyébként ő általában tényleg próbál normális lenni, de nincs vele sem annyira jó kapcsolatom, sosem meséltem el neki a problémáimat, mert nem is kérdezte sosem...

Szóval a lényeg, hogy létezik bármi olyan... Nem tudom, akármi, ahol segítséget kérhetnék, hogy végre ne kelljen elviselnem ezt? Tudom, amennyit leírtam, egyáltalán nem tűnik elviselhetetlennek, de higyjétek el, ez csak nagyon pici töredéke ennek a szenvedésnek...