Miért lehet az, hogy a 18 éves fiunknak nincs még barátnője és úgy tűnik nem is igazán érdeklik a csajok?
Nem akarom azt mondani, hogy meleg, errevnincs is semmilyen jel, de úgy tűnik, mégsem izgatják őt a csajok, legalábbis ha én vagy a férjem próbáljuk neki mondani, hogy: "nézd de szép az a csaj, neked tetszik?", akkor maximum azt mondja: ja, aha.
Ha közösen megyünk valahova akkor se igazán bámulja meg a lányokat, pedig sok szép korabeli kiscsaj van. Amikor pedig mutatok egyre, hogy nézze meg pl. a strandon látszik rajta, hogy kínosnak érzi.
Nagyon aggódom érte, nekem ennyi idősen már megvolt az esküvő az apjával, előtte pedig már 3 pasim volt, a férjemnek is volt két nője előttem.
Ő viszont teljesen más, pedig nemrég a 15 éves öccse is hazahozta az első barátnőjét.
Tehát nem a nevelés a gond.
Félek, hogy meleg vagy valamilyen furcsa perverziója van. Alapjáraton nem félénk, igaz nincs sok barátja, de akik vannak azok kiállnak érte és jók hozzá. Nekik is szinte mind volt kapcsolatuk, 1 kivétellel.
Ő viszont ezt mindezek ellenére sem érzi cikinek, pedig ha szóba kerül nekem kínos néha.
Szerintetek mi lehet a háttérben? Lehet szimplán későn érő típus?
Mert múltkor átnéztem a számítógépén a keresési előzményeit és semmilyen pornóra utaló jelet nem vettem észre, az öccse esetében viszont igen.
Elég furcsa, hogy a kisebb fiú legyen érettebb.
Szerintetek, jobb lenne abbahagyni a kérdezgetést, utalgatást és majd lesz barátnője, ha úgy érzi vagy lehetne egy össz családi szembesítés?
Es te az occsevel beszelsz, tole erdeklodsz a battya szexualis helyzete, szuzessege utan? Te meg a ferjed, ti nem vagytok normalisak.
Kezdem azt hinni, hogy egy hulye unatkozo tini irtaki a kerdest, es valaszol a kommentekre.
Én is 18 vagyok, csak lány. Szerintem is kínos neki. Anyáék ugyanezeket játsszák el velem, ha anya a tvben lát egy helyes fiút mutatja nekem, ugyanígy, hogy nézd milyen jól néz ki, ugyanazt mondom rá amit a fiad, hogy aha. Kínosnak érzem egyszerűen, pedig nagyon jó kapcsolatom van velük. A kapcsolatokról, fiúkról, semmi ilyenről nem tudok beszélni velük, meg nem érzem szükségesnek, hogy megosszam azt, hogy akkor a tegnapi buliban smároltam ezzel a sráccal, meg elkezdtünk beszélni azzal. Majd ha lesz barátom természetesen elmondom nekik, de ameddig csak kavarok valakikkel, majd nem lesz belőle semmi, nem mondom el, mert nem akarm folyton hallgatni, hogy nyaggatnak, hogy mi van xy-al.
Amúgy húgom nekem is pont a fordított, 16 éves, ő meg az utolsó üzenetig amit egy random csávóval beszélt elmondja anyának. Van ilyen, szerintem nem kell aggódnod :)
#9 Mérnök akar lenni, most érettségizett. :) Büszkék vagyunk rá mert okos, ő lesz az első diplomás a szűk családban, sajnos az öccse nem töri magát, így a ő duplán furcsa, okosabb mint mi, nem olyan népszerű és csajozási nehézségei is vannak.
#7 Miért fura, ha mutatom, hogy nézzen meg egy jó csajt? A férjemnek is szoktam eztbcsinálni, még én is végigmérem.
Kérdező! Itt vagyok 19 éves fiúként, és még nekem se volt barátnőm, szűz vagyok még, de még csak csókolózni se csókolóztam. Bármilyen hihetetlen, ettől még full hetero vagyok. Nemrég megismertem egy lányt akivel talán alakul valami, de nem akarom elkiabálni. Előtte eddig egyetlen lány tetszett komolyabban, aki visszautasított. Szóval nem csajoztam végig az eddigi életemet.:D
A szüleim nem tudnak a fentiekről. (illetve azt tudják hogy még nem volt senkim, de a "próbálkozásokat" nem) Baromi idegesítő lehet szegény srácnak hogy állandóan utalásokat tesztek arra, hogy csajoznia kéne. Ha nem érzi szükségét/nem tetszik neki senki, akkor ne kényszerítsétek rá. És arra se hogy az orrotokra kösse hogy éppen ki tetszik neki. Majd mindennek eljön az ideje, ha valami komoly lesz biztosan elmondja majd. Ha úgy tetszik, mondhatjuk azt hogy későn érő típus, bár az érettséget normáliséknál nem abban mérik hogy hány csaja volt 18 éves korára. Én is kínosnak érezném hogy a szüleim mutogatnak csajokra nekem hogy de szép kislány.
A pornónézésről: Lehet hogy inkognitómódot használ vagy törli az előzményeket, az öccse meg nem. De lehet hogy nem néz pornót (bár ezt nehezen tudom elképzelni), és akkor mi van? Legalább nem lesz pornófüggő, és nem onnan tanul meg szexelni. Ja és szerintem elég undorító dolog a 18 éves fiad keresési előzményeiben turkálni.
Nyugodj le, nincs semmi baj a fiaddal. Nem tudom mire gondolsz szembesítés alatt, de felejtsd el. Ha rendes srác, és jól tanul, biztos lesz barátnője később. Lehet csak egyetlen barátnője lesz életében, de ő a felesége lesz és vele éli majd le az életét. Hagyd hogy úgy élje az életét ahogy neki a legjobb.
Ui.: Nem akarlak megsérteni de én nagyon nem bírom ezt a stílust, amit képviselsz (embereket az alapján ítélni meg hány csaja/pasija volt + a keresési előzményekben való kutakodás), és valamennyire a leírás alapján hasonlítok a fiadra, így feltételezem hogy neki se tetszik. Ezt hanyagold, ha nem akarod hogy felnőttként feléd se nézzen vagy csak nagyon ritkán.
19/F
Nekem sem volt még barátnőm. Nem is tervezem hogy legyen. Jobban szeretek egyedül lenni, nincs igényem a kapcsolatra. Egyedül szeretném leélni az életemet. Vannak ilyen emberek is ám.
20/f
Ahem, szóval 18 évesen házasnak lenni a normális, aki ennyi idősen még nem a családalapításon gondolkodik, az meleg vagy perverz.
Meg az is normális, hogy a kamasz gyereketeknek (pláne nő létedre) mutogatjátok a csajokat az utcán meg a strandon, hogy nézd milyen csinos...
A pornónézés pedig nem jelent sem szexuális, sem érzelmi érettséget. Sok helyen a gyerek már 11-12 évesen meglát a tévében vagy a gépen pornót, talán tetszik is neki, de ne mondjátok már, hogy ettől érett lesz, mert falnak megyek.
Én is kínosnak érezném, ha az utcán sétálva az anyám/apám RÁMUTOGATNA vadidegen emberekre, hogy te nézdmá, de jól néz ki, nem tetszik?
Csodálom, hogy ezek után még hajlandó veletek bárhová közösen elmenni.
Azért, mert te 18 évesen már a 4. pasit fogyasztottad (ehhez szívből gratulálok, valóban szép karrier, mikor kezdted, 12 évesen?), és még hozzá is mentél, még nem muszáj a fiadnak is ezt a példát követnie. Attól nem lesz sem furcsa, sem nemnormális, mert kamaszként még nem volt egy barátnője sem. Lehet, hogy veled ellentétben őt nem érdekli, hogy valaki húdejólnézki a strandon, hanem szeretne megismerni egy okos, értelmes, felnőtt lányt, és nem 18 évesen szeretne megházasodni.
És aztán ha meleg lenne, akkor mi lenne? Vagy ti is olyan szigorú mintacsalád vagytok, ahonnan a meleg gyerekeket ki kell tagadni? Az nektek betegség, ugye? Sőt, egy mondatban említed a furcsa perverziókkal. Ez sokat elárul rólatok.
A fiadat pont nem érdekli, hogy másoknak hány csajuk/pasijuk volt ennyi idősen, éli nyugodtan a kis életét, te pedig konkrétan kínosan érzed magad és SZÉGYELLED, hogy a kamasz gyereked még nem talált magának párt. Mi lenne neked akkor a normális? Dugjon meg 5-6 csajt az iskolatársai közül, aztán vegye el a legkevésbé rondábbat, gyorsan még 20 éves kora előtt, nehogy anyucinak kellemetlen legyen?
Undorító vagy és iszonyatosan el vagy tévedve. Neked valami nagyon nincs rendben a fejedben. Vagy keress egy pszichiátert és kezeltesd magad, de minimum a fiadat hagyd békén, legalább neki adj esélyt, hogy normális emberré váljon, és ne olyan legyen, mint te.
Remélem ahhoz is lesz elég esze, hogy minél előbb meglépjen tőletek, és ne hallgasson az ostobaságaidra.
Beteg nő.
A családi szembesítés a csúcspontja a dumádnak... komolyan ennyire hülye vagy és ekkora szemétséget képes lennél megtenni a saját gyerekeddel? Te fogyatékos vagy vagy mi a bajod? Összehívnád a családot hogy kollektívan megalázzátok a gyereket, amiért még nem volt barátnője? Teljesen hülye vagy?
Mondjátok, hogy ez troll kérdés, és ilyen szülők igazából nem léteznek... kérlek, mondjátok...
"Miért fura, ha mutatom, hogy nézzen meg egy jó csajt? A férjemnek is szoktam eztbcsinálni, még én is végigmérem."
És a fiadnak vannak furcsa perverziói szerinted. Meg attól félsz, hogy meleg. Miközben nőket stírölsz. Hát te komplett elmebeteg vagy, most már biztos.
Meg még felszínes is. Attól, hogy valaki kondizik és helyes, esetleg még pénze is van, még nem biztos, hogy a személyisége is olyan, hogy minden ujjára találjon valakit, sőt lehet, hogy nem is akar.
Aki pedig nem néz ki szuper tökéletesen, az is bármikor megtalálhatja élete szerelmét, vagy lehet olyan szexuális kisugárzása, hogy mindenki imádja.
Téged is csak elvett valami hülye 18 éves korodban, előtte meg felhúztak páran a kilincsre, pedig aberrált is vagy meg hülye is.
Nem a nevelés a gond?
Dehogynem, nálatok pontosan a nevelés a gond. Elmebeteg szülőkkel nehéz normálisan felnőni.
De próbálok mondani egy egyszerűbb példát, hátha a te csekély értelmű fajtád is felfogja:
Ha a 3 éves gyereked fél a lovaktól, és te minden évben a majálison meg a búcsún felülteted az összes lóra, pónira, körhintás pacira és hintalóra, ő végig bőg, te pedig győzködöd, hogy de ez mennyire jó, te is imádtad kiskorodban, akkor olyan mértékben fogja gyűlölni és rettegni a lovakat minden formában, felnőtt korában is, ami nélküled soha nem történt volna meg.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!