Mire számítsak szerintetek?

Mit gondolsz? Mi ismerjük a szüleid? Ismerjük haraguk élettartamát? Ismerjük reakcióit? Tudunk gondolatot olvasni?

És ismerjük a barátod,hogy esetleg megértsük a szüleid viselkedését?!?

Most komolyan vad idegenekhez fordulsz?

Ha ennyire nem tudod kivárni menj josnőhöz, az majd motyog valamit, de 50% hogy nem válik be.

Úgytűnik a szüleid aggódnak hogy a párkapcsolatod a tanulás rovására megy. Ebben a világban csak a tanulás vezet (törvényesen) a jó munkához és fizetéshez. Mivel a szüleid féltenek hogy nehogy WCpucolónő legyél a mekiben (vagy hasolnó kulimunkáktól), és/vagy a fizudból fél hónapig tudj élni valahogy, ezért féltenek ennyire. Számíts arra,hogy amíg le nem érettségizel, addig ez az aggodalom így is marad.

Valami rosszat tett azért a barátod hogy "ne kedveljék" a szüleid?

Azért ne felejtsd el hogy nagykorú vagy már :) Miért ne mehetnél át a barátodhoz? Nem kell engedélyt kérned.

Szintén 19/L

Szerintem túlzottan féltenek. Nálam is ilyenek voltak: ha jártam valakivel, azonnal lecsaptak az első rossz jelre és megpróbáltak eltávolítani a barátomtól. A japán anyósok is ilyenek. Senki nem lehet elég jó az ő gyereküknek.

Meg kell érteniük, hogy senki sem tökéletes, és az embereknek joga van hibázni. Azt mondtad, megríkatott a barátod. Ha azzal, hogy megütött, akkor a szüleidnek adok igazat. Ha azzal, hogy hűtlenkedett, akkor is. Egyéb esetekben viszont nagy valószínűséggel túlreagálják a szüleid a helyzetet.

Ez az első komoly párkapcsolatod?

Gondolod, hogy le lehetne ültetni mindenkit egy asztalhoz, hogy kiadják magukból a feszültséget, és a barátod elmagyarázhassa, hogy nem akart megbántani téged, és soha többé nem fordul elő ilyesmi (vagy bármi, amivel normalizálni lehet a helyzetet)?

Hülyeség utolsó. A te történeted nem ennek a története, és a te szüleid és körülményeid nem az ő szüleiről szól. Ostoba ez a kérdés, főleg 19 évesen..

(Egy picivel több képet pedig csak úgy kaphatnánk, ha meghallgatnánk a másik oldalt is, a szülőket.)

Minden történet más, de nálunk is volt ilyen anno.

Tini szerelem, nagyon nagy szerelem... majd szakított velem. Majdnem belehaltam, annyira fájt, a földön fetrengve sírtam, anyukám azt mondta, ha meglátja, lehet, nem tud majd uralkodni magán és pofon vágja... telt az idő, jobban lettem, éltem az életem már vidámabban, igaz, nem tudtam elfelejteni, ettől még az élet ment tovább. Egy nap beállított hogy nem tudja, miért tette (ő is egyedül maradt a szakítás után) már bánja, jöjjünk össze megint. Anyu akkor nagyon megharagudott rám, hogy belementem ebbe, mert ki tudja, lehet, megint dobni fog és megszenvedem. Morgott rá is, rám is.

Pár évre rá elvett feleségül. Már túl vagyunk a 10.házassági évfordulónkon, erősebb a kötelék köztünk mint az elején.

Ezzel nem azt mondom hogy nálatok is tutira bejön a "tündérmese" -anyum így hívja a történetünk... hanem hogy van ilyen is. Lehet, anyukádéknak oka van rá, lehet, igazuk is lesz... de lehet hogy nem.

Ezt minden nap ki kell írnod?!

Bár nem csoda, hogy eltiltottak, eléggé tutyimutyi határozatlan kiscsaj vagy.