Magány a szülők miatt. Mit tegyek?

27n vagyok. A szüleim 11 éves koromban elváltak. Sosem vertek, bántottak, de elhanyagoltak: nem jártak szülői értekezletre, 14 éves koromban a felvételi lapomat az osztályfőnök hamisította alá, mert nem írták alá, mert senki nem vokt otthon, hogy aláírja.

Nem volt bennük rosszindulat, ha nagyritkán kértem pénzt tanfolyamra, tanulásra, adtak. Apukám számítógépet vett nekem, anyu egy darabig támogatott anyagilag, mikor már egyedül éltem.

Érzelmi támogatást viszont semmit nem kaptam. Amikor a nagymamám betrg lett, középiskolás voltam, de minden hétvégén elmentem apuhoz ápolni, pelenkázni őt.Apukám évek óta munknélkül. Értelmiségi, de fokozatosan épül le.

Anyu három éve az unokahúgomęk gyerekeire vigyáz, otthagyta 30 év után a munkahelyét és vidékre költözött. Néha pęnzt ad, de egyébként unokázik... Az unokahúgomnak nincs rendes munkája, a férjével tartatja el magát, de a családban ő a hős a gyerekek miatt.

Az egyetlen, ami a szüleimhez köt, hogy a közös lakásukban élek. Ez inkább átok, mert anyukám bármikor visszakérheti, vagy ide jöhet. Nem akarom felújítani, nem szeretnék költeni rá, alig van pénzem, az lbérletben, lakásvásárlásban nem támogatnának.

Napi 10-12 órát dolgozom, valamennyit félre tudok rakni, de sokszor elviszi a pénzemet valami javítani való, apukámat is igyekszek támogatni.

Ott tartok, hogy nem esik jól beszélgetni a szüleimmel. Szerettem volna mellettük lenni érzelmileg és anyagilag is idős korukban, nekem az a norma, hogy gondoskodok róluk, de lassan nem megy.

Évek óta egyetlen jó szót se kapok tőlük, apukám panaszkodik, sajnáltatja magát. Néha jó lenne összepakolni és lelépni, de nem alarok hálátlan lenni, nem akarom, hogy azt higgyék, leléptem.., ti mit tennétek?