Mi a teendő ilyen helyzetben?

A bátyám 30 éves, együtt él a szüleimmel. Ezzel nem lenne semmi probléma, csak a viselkedése...Nem segít otthon semmit, hülye hóbortjai vannak 1-2 éve a lótartás, mivel régen a családunknak voltak lovai neki is kell.Először csak eggyel indított, aztán félév múlva úgy döntött kell neki csikó is, amit majd elad, az ivartalanítás után viszont maradt (neveletlenül és kb. dísznek). A lovakra is azt mondanám hogy nem probléma, ha van rá ideje, tudja nevelni, egyedül eltudja őket látni és tartani, ért hozzájuk, de nem. Apa nagyon sokat segít neki ebben, ha ő nem lenne nem jutna ingyen szénához és baráti árakhoz az egyéb hülyeségei miatt. Írtam hogy otthon lakik, de semmivel nem segíti anyáékat, pedig sokszor jól jönne nekik. A ház körüli teendőknél is, anyagilag is a rezsibe beszállva. Mindent elvár, mindent természetesnek vesz hogy az jár neki, nem törődik azzal ha valakinek valami rossz, mert ha neki úgy jó akkor annak úgy kell lenni. Ha anya nem főz fel van háborodva hogy nincs főtt kaja, ha főz azon van kiakadva hogy ilyen moslékot kell enni, mert normálisat nem lehet csinálni. Ha apa segítséget kér nem ér rá, mert neki dolga van, vagy ha mégis pénzért besegít a munkába, ha fordítva van ez és neki kell a segítség, de apa épp nem tud akkor ordítozik vele. A szüleim 50 felettiek, úgy gondolom ilyenkor mi "gyerekek" már törődhetnénk velük annyira hogy pár gondot leveszünk a vállukról, és megadjuk beszéd közben a tiszteletet. Neki minden szavából a hálátlanság érződik. Nem látom túl feketén fehéren a dolgokat, ma reggel pl. anyának azt vágta a vejéhez hogy fogja be a pofáját és ne szóljon bele. Épp az volt a probléma hogy előtte bementem a mosdóba, és folyamatosan mondta a magáét és ordítozott hogy milyen egy szemét vagyok direkt csinálom hogy ő elkéssen mert én nem csinálok semmit neki meg dolgozni kell menni. Úgy gondolom ha a saját házában, ahol ő a fenntartó én pedig egy vendég vagyok talán joggal beszélne így, itt viszont anyáék házában vagyok vizsgaidőszakban, mert még tanulok, így nincs joga így beszélni sem anyával sem velük. Sajnálom a szüleim! Nem érdemlik ezt amit tőle kapnak, és azt érzem egyre durvább. Mit tanácsoljak nekik? Én régen jártam pszichológushoz többek között a velem való viselkedése miatt, és kb azt mondanám nekik ha így akarnak élni hármasban menjenek el családterápiára, bár elsősorban a kedves bátyámnak lenne szüksége dühkezelési terápiára ha van ilyen, vagy szemlélet váltásra. Amúgy őt is féltem hogy egyszer agyvérzést kap a nagy ordítások között, és sajnálom, mert így nagy valószínűséggel soha nem lesz családja, kétlem hogy bárki eltudna viselni egy ilyen személyt. (Lehet rossz topicba írtam, de legszívesebben több helyre is írnám, hátha tud valaki valami jó ötletet adni.)