Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Mit csináljak, ha a szüleim...

Mit csináljak, ha a szüleim veszekednek velem, mert rossz tanuló vagyok?

Figyelt kérdés

Egy szakközépiskolába járok, de már 10.-ben rájöttem, hogy egyáltalán nem érdekel, amit itt tanulok, csak anyámék akarták annyira, hogy ide jöjjek és nem engedték, hogy másik iskolába menjek. Most 12.-es vagyok és kicsit sem szerettem meg, sőt, mondhatni egyre inkább belefásulok ebbe, hogy olyasvalamit kell 4. éve tanulnom, ami kicsit sem érdekel. Mondjuk azt se igazán tudom, mit csinálnék szivesen, de van valami, ami szivesen lennék, de amikor mondtam, hogy annak akarok érettségi után továbbtanulni, kiröhögtek és azt mondták, ha azt a szakmát fogom tanulni, mehetek, amerre látok. Ilyet tehetnek egyáltalán?

Egyébként nem csak az volt az egyetlen bajom a mostani iskolámmal, hogy nem igazán érdekel, amit itt tanulok, hanem az osztályban is van jó néhány kisebbségi, olyanok, akik megbuktak, meg úgy alapból az osztály 75%-a épp, hogy 2-es tanuló. Gondolom ha nem szakközépiskolába járnék, hanem egy jobb gimnáziumba, más lenne ez az arány. És az előző 3 évem úgy telt el, hogy pár kisebbségi folyamatosan beszólogatott, az osztály nagy részét ellenem forditották, az osztályfőnök egyszer beszélt velük, de az is csak olaj volt a tűzre..És amikor ezeket elmeséltem itthon, akkor sem engedték, hogy másik iskolába menjek..És talán ennek is köze lehet ahhoz, hogy motiválatlan és letört vagyok, legszivesebben reggelente fel se kelnék. Pedig most év elejére már nagyjából rendeződött ez a helyzet, már csak 1-2 ember van, aki rendszeresen beszólogat, a többiek békén hagynak. De ennek ellenére is úgy érzem, egyre rosszabbul leszek.

És a hab a tortán, hogy a szüleimnek hiába panaszkodtam már eleget arról, hogy nem ezzel akarok foglalkozni életemben, mert kicsit sem érdekel, tőlük is folyamatosan kapom a leba**ásokat, amiért nem vagyok szin 5-ös tanuló, sőt, mostanában egyre rosszabb jegyeim vannak..De úgy érzem, ha nem kezdhetem elölről az egészet, ami ugye lehetetlen, akkor már soha nem leszek jó tanuló..

Ezelőtt egyetemre akartam menni, mert a családban senkinek nincs diplomája és én nem ilyen nyomorult életet akarok, mint a szüleimé, de mostmár minden hiába..

Mit csináljak?


2016. nov. 21. 17:12
 1/10 anonim ***** válasza:
100%

Mit tanulsz jelenleg és mi az amit szeretnél?


Minden hiába? Szomszédom 62 éves, most fejezte be az egyetemet. Semmi sem lehetetlen, csak akarni kell.

2016. nov. 21. 17:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
100%
Na add fel! Tudsz meg egyetemre menni, ha 2017-ben nem is, de 2018-ban biztosan, ha ujraerettsegizel 2018 majusaban es az addigi masfel evet vegigtanulod mint a kisangyal. Ha tenyleg fontos az egyetem, akkor kezdj el nagyon tanulni, ha meg 2017-ben nem is sikerul, akkor is lesz 1 eved tanulni es megint megprobalni, de ahhoz tenyleg tanulnod kell majd!
2016. nov. 21. 17:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
100%

Először is tanulj, hogy legyen meg az érettségid, lehetőleg minél jobb eredménnyel. Utána meg eldöntheted, mit szeretnél. Jelentkezel suliba, esetleg munka mellett.


"ha azt a szakmát fogom tanulni, mehetek, amerre látok. Ilyet tehetnek egyáltalán?"

Tehetnek, nagykorú leszel, de valószínűleg nem fognak, hanem megbékélnek azzal, hogy mást szeretnél tanulni.

2016. nov. 21. 17:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
89%
Azt ugye tudod hogy ha rossz tanuló vagy normális helyre át se vennének? Mit tanulsz és mit akarnál?
2016. nov. 21. 17:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim válasza:
86%

Már 10.ben át kellett volna íratni téged egy gimnáziumba.Én is oda jártam mert nem tudtam még 8.osztályban, hogy mi szeretnék lenni, mi az ami érdekel.

Ettől függetlenül egyetemre még mehetsz:)

Csak nagyon készülj rá, és nézd meg mennyi pontot kell elérned! A fizetőset nem ajánlom, csak ha tényleg nem okoz nagy gondod..diákhitelben meg ne is gondolkodj.

Sok sikert!:)

2016. nov. 21. 18:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
71%
Csak annyit írok neked,hogy akármilyen szakmát is tanulsz,sokkal többre fogsz menni vele,mint ha gimiben eltöltesz 4 évet,és kapsz egy sima érettségit,amivel kitörölheted.Ha nem is abban a szakmában helyezkedsz majd el,amit most tanulsz,akkor is sokkal többet ér egy szakközepes érettségi,mint egy sima,már a munkanélküliben sem sózhatnak rád bármilyen fos melót,mert szakképzett vagy.És ez csak az alap,a bérek is magasabbak ha szakképzett vagy.Ha érettségi után is úgy érzed még tovább szeretnél tanulni,akkor ott lesz a lehetőség.A gimis közösségekkel is vannak problémák,nehogy azt gondold hogy ott mindenki szuper kedves és cuki..Na ott meg megy a kinek van több zséje,kinek van jobb cucca,ha csóri vagy kapásból lesajnálnak,és ott is vannak kőkemény bunkózások.Ha már csak két ember van az osztályban aki genya veled,az nagyon jó arány hidd el.próbálj egyetlen egy barátot szerezni,a többit meg tojd le jó magasról,és tanulj.
2016. nov. 21. 21:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
0%
Gondolom lány vagy.
2016. nov. 21. 23:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
100%

6-os, annyit elárulok azért, hogy a szakközepes érettségi NEM ad szakmát, hanem utána még 2-3 évet tovább kell tenulnod, hogy szakosodj.


Én is ezzel szívtam, hiába jártam direkt ezért egügyi szakközépbe és voltak gyakorlataink, sima "gimis" érettségim van, amivel kitörölhetem, ráadásul a suli nem is indított érettségire épülő továbbképzést (pl. ápoló), mert attól az évtől már csak egyetemen tanulhattad "diplomás ápoló" szakon.

2016. nov. 22. 09:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
34%
Szerintem a szüleidnek lehet igaza, lusta vagy, nem tanulsz és mindenre ráfogod. Ha szakközépiskolába jársz akkor nyilván van egy pár szakmai tárgyad, amit nem szeretsz és mondjuk hogy nem jó jegyeid vannak. De attól még a többi nem szakmai tárgyból lehetsz jó , lehetnek jó jegyeid. Én gyűlöltem a gimit, utáltam az osztálytársaimat, mert nem általános szakon voltunk hanem éneken. Ide bárki bekerülhetett ha nem is volt jó tanuló, viszont jó hangja volt. Amúgy nagyon jó hírnevű erős gimi volt. Szóval a link nem tanuló osztálytársaim közül én is kilógtam mert tanultam. Utáltam odajárni és még az éneket is megutáltam. DE akkor is tanultam, jó jegyeim voltak, még énekből is hoztam az ötöst, pedig megutáltam az egészet. Mióta leérettségiztem nem énekeltem, nem játszottam hangszeren. Szakítottam mindennel pedig régen ilyen irányban gondolkoztam. a lényeg akárhogy is piszkálnak lehet tanulni, csak le kell ülni. És sok ember sok tárgyat nem szeretett pl kémia, fizika de attól még az alapvető műveltség megszerzéséhez kellenek ezek az ismeretek. Szóval ez csak egy pitiáner nehézség amit megkell oldanod. Szóval az kérdezted mit csinálj. A válaszom : tanulj, mást nem tehetsz.
2016. nov. 22. 14:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
50%

Nagyrészt a 9. hozzászólóval értek egyet. Aki szerint megállt az élet és "mostmár minden hiába.. " az feladta.

Még el sem kezdted az életet és már feladtad? Azt mondod "nem ilyen nyomorultéletet akarok, mint a szüleimé", de az első akadálynál megtorpansz. Tudod milyen nyomorult életed lesz? Sokkal, de sokkal-sokkal nyomorultabb, mint Nekik. Nem azért, mert nem érheted el azt, amit ők, hanem mert tudod, hogy sokkal többet is elérhettél volna, de lemondtál róla. Persze, majd lehet azzal mentegetni magadat, ha nem értél el semmit, hogy "rossz suliba irattak" csak az a gond, hogy valójában, szived mélyén Te se és más sem fogja ezt elhinni. Azért, mert nem is igaz. Találd ki mit szeretnél, milyen suli kellene hozzá és kezdj el tanulni, hogy amikor majd dolgozol és azt tanulhatsz amit igazán szeretnél akkor tanulhass akár egyetemen is. Tanuld azt, amit szeretsz addig is. Netről, könyvtárból, különórán, bárhol ahol ez lehetséges. És küzdj meg azért, hogy jobb életed legyen. Elsőként azzal, hogy tanulsz. Megtanulsz tanulni. Ne hidd, hogy az egyetemen majd csak olyat tanulsz amit szeretnél. És ha felvettek akkor azért feladod az álmodat, mert olyat is kell tanulni, amit nem akarsz? Szerinted a felnőttek mindig azt csinálnak amit akarnak? Gyorsan felejtsd el ezt a naiv hozzáállást, különben legyűr a saját álomvilágod, a rózsaszin köd, a lustaság, a majd és az egyéb dolgok amik miatt a nagyreményűekből nyomorult életet élők lesznek.

2016. nov. 22. 15:40
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!