Kik vannak abban a helyzetben vagy hasonló helyzetben, mint én? Többi lent

13 éves lány vagyok, a szüleim 3 éve váltak el, mert apukám megcsalta anyát. 1 városnyira lakik tőlem apa. Sokat tanulok, hogy jó jegyeim legyenek és felvegyenek abba a suliba, ahová szeretnék menni, ezért nem csak a hétköznap délutánjaim telnek tanulással, hanem a vasárnapok, van, hogy szombaton is tanulok. Apukám nem tudja megérteni, hogy nekem nagyon fontos a jövőm és kb minden hétvégén azon van kiakadva, hogy nem megyek át hozzá, de könyörgöm, nem erőltetheti rám. Szeretek nála lenni és őt is nagyon szeretem, de a tanulás nem kifogás azért, hogy ne menjek át hozzá. Van, amikor nincsen kedvem átmenni hozzá, de akkor elmondom az igazságot, hogy nincsen kedvem. Ja a másik meg az, hogy mindig mondja nekem, hogy beszéljem meg anyával ezt-azt-amazt, hogy átmehessek vagy hogy beszéljek anyával, hogy mennyi tanulni valóm van és, hogy elenged-e. Vagyok már annyira érett, hogy el tudjam magamtól dönteni, hogy mennyi tanulni valóm van és, hogy ez mennyi időt vesz igénybe, stb. Értem én, hogy nem velünk él és nem tud mindenről, de hogyha már megtette velünk ezeket (nem akarom leírni, hogy miket) akkor legyen szíves követni a dolgokat. Lehetett volna másképp is, lehetett volna velem minden nap, élhetett volna velünk és akkor nem lettek volna ezek a problémák, de mivel ő a hibás, hogy elváltak, ezért ne ő legyen felháborodva, hogy nincsen időm rá. Ki van ebben a helyzetben és hogy vészeli át?