Milyen ember lehetek, ha anyám sohasem biztatott?

Hát én akkor se kaptam biztatást, ha valami sikerült. Amikor a mérlegképes könyvelői vizsgán 2-est kaptam egy iszonyat nehéz tárgyra, és ujjongtam, hogy sikerült, ők nem értették mit vagyok úgy oda, nem nagy ügy. Tulajdonképpen nem nagyon dicsértek soha semmiért. Max. azt hallgathattam anyámtól, hogy milyen szép és okos és kedves VOLTAM kisgyerekként és de kár, hogy felnőttem.

Nem tudom, ez-e az oka, de tény hogy nem érzem magam alkalmasnak semmire. Meg sem fordult a fejemben magamtól, hogy el tudnék végezni egy főiskolát, nem is gondolkoztam ilyesmiben középiskolásként. Szerettem nyelvet tanulni, főleg az olaszt, remekül sikerült az érettségim, de eszembe se jutott hogy én azt meg tudnám tanulni középfokú nyelvvizsga szinten. A mérlegképest sem tudtam befejezni. A munkahelyeimen mindig éhbérért dolgoztam normális végzettség nélkül. Úgy gondoltam, semmit se tudnék olyan szinten megtanulni, hogy az legyen a szakmám. Végül könyvtárosként el tudtam helyezkedni és beiskoláztak, majd felvettek a főiskolára és azt is elvégeztem, de ennek már 6 éve és még mindig nincs diplomám, mert meg voltam róla győződve, hogy nem tudom megcsinálni a középfokú nyelvvizsgát. Tény, hogy már jobban hiszek magamban, de nem is unatkozom, azóta férjhez mentem, gyerekem született, de akkor is...valahol mindig annak iszom a levét, hogy semmire nem éreztem magam alkalmasnak és nem mertem magamtól belevágni dolgokba. Ha mások biztattak, akkor nekivágtam és többnyire sikerült, de magamtól azt se hittem volna soha, hogy egyáltalán felvesznek államilag finanszírozott képzésre a fősulira. És felvettek. Utólag visszatekintve biztos vagyok benne, ha jobban hittem volna magamban, többre vihettem volna, lenne már vagy 2 nyelvvizsgám és nem a szegény kisgyerekemtől kéne elvenni az időt, hogy végre letegyem a közpfokút (amiben most se nagyon hiszek, hogy menni fog, de nem akarom elkövetni a hibát, hogy a cél előtt adom fel, mert egész fiatalkoromban ez volt a jellemző.) Ettől függetlenül azért a sok sikeres vizsga után nőtt az önbizalmam.

Bizonytalan, félénk, zárkózott, gyanakvó és óvatos.

Én ilyen lettem.

Nálam is ugyanez volt, de inkább apám részéről. Anyukám néha néga mondta, hogy na ügyes leszel megoldod.

Ha 4-est kaptam vmiből apám annyit mondott :Csak??

De tudod mit leszartam egy idő után, nem miattuk leszek ilyen vagy olyan ember.

Lediplomáztam állásom van, férjhez mentem a 20-as éveim közepén. Boldog vagyok. Kell ennél több?

Ők meg pesszimistáskodhatnak... az én gyerekem máshogy fog felnőni!

Viszont halálra dícsérni nem fogom, mert láttam hogyan hat ( elkényeztetett osztálytársak).

Amúgy lehet, hogy részben emiatt sem lettem életképtelen, mint a mai fiatalok jelentős része.

Azért a folyamatos lebaszások mellett egy majd kijavítod jól esett volna...