Akik már 20-on túl vannak: a tiltás, tárgyak elkobzása, büntetés eredményre vezetett e pozitív értelemben a kamaszkorod tájékán (13-18 éves kor között)? Vagy ha gyereked lesz/van, akkor másképp csinálnád -e?

Hát, ez nagyon nagy hülyeség, hogy tömöd a gyereket, ha nem éhes. Az ő szervezete jobban tudja, mikor és mennyi ételre van szüksége, mint te. Az ilyen szülők miatt híznak el a gyerekek, akik büntetik a nem evést, és jutalmazzák az evést. Aztán később mindenért kajával fogja magát vigasztalni.

Nyugodj meg, magától éhen nem hal a gyerek. Fog enni annyit, hogy jóllakjon, és fejlődjön.

Verést sokszor kaptam, annyi eredménye lett csak, hogy most mikor párom nyúl az arcom felé, hogy megsimítson, ösztönösen összerándulok/ at arcom elé emelem a kezem.

A magatartásomra sosem volt hatással.

A tiltás megint érdekes volt, mert amúgy egész nap le voltam sz.rva, szóval hiába mondták hogy nincs gépezés, halál lazán megtettem.

Aztán jött az, hogy suli után egyből otthon kell lennem. Igen ám, csak az összes létező szakkörre elmentem, hogy 5kor végezzek, amúgy sem volt kedvem otthon lenni.

És hogy miért büntettek?

Mert anyám egyedül nevelt minket öcsémmel és én külsőre szerinte egy az egyben úgy nézek ki mint apai nagyanyám; szóval nem én voltam kettőnk közül a kedvence.

(Funfact: ahogy telnek az évek egyre inkább mondja mindenki neki is, nekem is, hogy mennyire hasonlítok rá, mintha fénymásolva lennék..)

31, jogos részben amit írsz.

Nálunk nem ez a helyzet. Szimplán hiszti, mert ha tényleg nem lenne éhes, akkor visszajönne utólag a kaja. Sok bajunk volt azzal, hogy nem megfelelően hízik. Még szerencse, hogy rendezetten élünk, és ezt látták is a védőnők, különben ránk lett volna sütve, hogy éheztetjük. Pedig nem. Még mindig nem eszik annyit, amennyit kellene, látszik is rajta sajnos. De betudjuk annak, hogy "apja lánya", mivel én se vagyok, és nem is voltam soha nagy darab. Akiknél "jól eszik" a baba, el se tudják képzelni mekkora tortúra, ha a minimális kaját is alig lehet megetetni vele, egészen kicsi kora óta, és a legkisebb súlygyarapodásért is keményen küzdeni kell, hogy ne küldje kórházba a doki (mert ott aztán nem lapátolták volna bele úgy a tápszert, ahogy mi, mivel cumizni nem volt hajlandó, így egy etetés régen kb egy órán át tartott)

Szóval ha nincs "nem evős" babában tapasztalatod, akkor pofa súlyba.

"Nálunk nem ez a helyzet. Szimplán hiszti, mert ha tényleg nem lenne éhes, akkor visszajönne utólag a kaja. Sok bajunk volt azzal, hogy nem megfelelően hízik. "

Gondolom, íztelen reform szarokkal eteted. Szárazra sült csirkemellel meg zöldségekkel. Próbálkozz olyan kajával, amit a gyerek is szeret: sütemény, édesség, ropi, csipsz, üdítő stb. Én is sovány voltam gyerekkoromban, mert nem adtak édességet, mivel az "elveszi az étvágyat" és "rontja a fogakat". Játékokat vettek, hogy hajlandó legyek megenni a kaját, 18 kiló voltam, amikor elsőben iskolába mentem.

Közben meg csak éheztettek a szüleim a legnagyobb jóindulattal. Szóval ne bohóckodjatok. Tolj oda a gyereknek egy bödön fagyit, vagy pár csomag ropit, kólát, süteményt, hadd egyen egyszer végre valami jót is a szerencsétlenje.

Sosem büntettek és nagyon utáltam volna, ha mégis. Nagyon utálom az igazságtalanságot, márpedig a verés, eltiltás teljesen OK dolgoktól az nekem az.

Azért a dologhoz tartozik, hogy mindenki más nevelést igényel. Anyám rájött, hogy engem legjobb békén hagyni, még a saját tanulmányaimról is én döntöttem (pl. 7 évesen magamtól felvételiztem zeneiskolába) meg minden.

Kamaszkorban az év nem kis részében egyedül laktam egy lakásban :D Na ez sem célszerű akárkinél, de nálam OK volt. Ennek megfelelően nem lehetett eltiltani még attól sem, hogy akár éjjel kint mászkáljak, ha akarok (nem sűrűn akartam, 17 évesen azért voltak vadabb napjaim), nemhogy elvenni egy tárgyat :D Akkor az ember már elég nagy ahhoz, hogy diktatúrában tartsák, korábban pedig túl kicsi hozzá... Egy rendes szülő-gyermek kapcsolat szerintem tiszteletteljes és jó esetben baráti is. A gyermek egy másik személyiség, nem alkalmazhatom rá a saját szabályaimat, amikor az ő kis személyes köréről van szó. A közös dolgokban igen.

Még nincs gyermekem, de remélhetőleg velem kompatibiliset és normálisat kapok, akivel lehet jobbára anarchiában élni, mindenki csinál, amit akar, mert mindenki elég fejlett ahhoz, hogy jót akarjon... Példamutatás, gondok esetén megbeszélés... Ha nem lenne megfelelő személyiség, akkor próbálnám jobban nevelni s kitalálni, hogy hozzá milyen módszer illik (no meg hozzám, én se tudok akárhogy nevelni).

#35: Szerinted csak cukros, egészségtelen sz*rokat szeret egy gyerek? Részvétem annak, aki már babaként megtanulja, hogy a cukor és a chips a jó és alig lehet belediktálni mást. Évtizedek óta nyögöm, hogy édességek voltak gyerekkoromban, máig nem tudom őket elhagyni, bár legalább már nem cukrosak és lisztesek.

Nemcsak ízetlen reform és finom hulladék étel van.

Amúgy az éhség nélküli evéskor sem szokott visszajönni az étel normál embereknél, ezt a vitabeli másik félnek írom. Lehet, hogy az adott személynél igen, de sokan hasfájásig is ehetik magukat, sosem jön vissza. S van, aki soha nem éhes, az éhség nem jelent szinte semmit.

Nem, de az emberkínzás, hogy a gyereknek sosem adnak semmi édességet, csak egészségesnek mondott divatkaját. Én gyerekkoromban sosem kaptam - és sovány is voltam, nem is szerettem enni. Tényleg kórosan sovány voltam, anyám étvágygerjesztőket íratott fel a dokival. Közben könyörögtem egy kis édességért, de nem adtak egy falatot sem. Kb. ez az eredménye, ha a szülő jobban akarja tudni, mire van szüksége a gyerek szervezetének, mint a gyerek maga.

Persze közben a szülő eszi a süteményt, amikor a gyerek nem látja, mert a rossz példát nem akarja mutatni neki... Az én anyukám is felhizlalta magát apránként 55-ről 75 kilósra szülés után, nekem meg zörögtek a csontjaim.

Szerintem simán van olyan szituáció, amikor jogos a tiltás/büntetés/dolgok elkobzása. Akkor és ott, abban a korban és élethelyzetben nyilván nem érzi az ember azt, hogy igazságos a szülei döntése, de legalább megtapasztalja, hogy a tetteknek következményei vannak, és azokért vállalni kell a felelősséget.

15-18 éves korom között, amikor már eljártam bulizni és ide-oda, Nekem például mindig időre kellett hazaérnem. Mondjuk Anyával mindig közösen megállapodtunk egy - számára és számomra is korrekt - időpontról. Egyetlen egyszer késtem életemben, (hozzátenném 40 percet..) és kaptam egy nevelő célzatú pofont. Soha többet nem késtem..

Lehet ezt is ésszel csinálni, kompromisszumot kötni, nem a szülők akaratát rátukmálni a gyerekre mindenáron..

Nem vagyok a fizikai büntetés híve, de vannak olyan helyzetek, amikor 1-1 pofon simán elfér. Nyilván nem egy teljes erőből ráküldött dologra gondolok.

Én kaptam szobafogságot is, de visszagondolva totál jogosnak érzem. Valószínűleg a büntetések hiánya nélkül vagy elzülltem volna, vagy jelenleg úgy érezném, hogy bármit megtehetek mindenféle következmény nélkül. Anyummal a kapcsolatomon pedig nem rontottak ezek a dolgok.