Miért ilyenek a szüleim? Vagyis inkább a nevelőapám.

16 éves lány vagyok. Sajnos sosem tudhattam meg, mi az az apai szeretet (nem, most nem sajnáltatni akarom magam). Édesapám (csak papíron az!) elhagyott minket, amikor 3 hónapos voltam. 7 éves voltam, amikor a nevelő apám hozzánk költözött. Hajaj. Sosem jöttünk ki jól egymással. Sokszor úgy beszél velem mint a kutyával, a 7 éves húgomat jobban szereti (saját gyereke; viszont én ennél a kislánynál jobb testvért nem tudok elképzelni), a mamáékat sokszor szidja.. nagyon megkeserítette az eddigi életemet. Miatta egy lelki roncs lettem, pszichológushoz kell járjak. Amikor megjött, neki be kellett számolnom arról, hogy milyen érzés, milyen mennyiség, sőt, adott egy könyvet, amit meg kellett tanulnom a női gondokról, és fel kellett mondjam neki szóról szóra, 14 évesen, ha akartam, ha nem. 8 évesen arról oktatott (néha üvöltéssel), hogy hogyan kell nemi életet élni, hogy születik a gyerek. Amikor anya megvette az első melltartómat, könyörögtem neki, hogy ne mondja el apának. Ő nem mondta el, viszont a nevelőapám egyszer megtalálta, majd fürdés közben rámnyitott hirtelen, hogy azonnal vegyem fel, meg akarja nézni rajtam. Nagyon megijedtem. Szégyenlős vagyok, ezért én nem akartam előtte felvenni. Majd elkezdett üvölteni, hogy kötelező felvennem. Felvettem, de sírva, amiért kaptam is.. azt nem részletezném. Fürdés közben rendszeresen rám nyitott. Sokszor követett titokban, lesett engem az ajtó mögé állva, és be kellett számolnom arról, hogy mit miért csináltam.

Rendszeresen kutakodott a telefonomban, sokszor kérte, hogy lépjek be a facebookomba, ő azt ellenőrizni akarja, ott is persze mindent számon kért: ezt az embert miért jelölted be, ennek miért ilyen a profilképe, meg hogy minek van facebookom 14 évesen.

Nem rég nagyszüleimtől kaptam egy iPhonet, ő akkor úgy bevágta a durcát (merthogy ő neki sosem volt ilyen telefonja, meg hogy a tesómat a nagyszüleim nem is szeretik az ő hülye agya szerint), hogy még köszönni se köszönt nekik egy ideig, szidta őket mint a bokrot, én meg mindenféle xy voltam..

Amikor még kisebb házban laktunk mint a mostani, egy szobában aludtunk. Többször felébredtem rá, hogy a kedves szüleim ott mellettünk (!!) nemi életet élnek. Hát én akkor annyira de annyira elundorodtam tőlük... fúj. Sőt, sokszor előttem meg a 7 éves tesóm előtt beszélik meg a nemi életüket, olyan dolgokról tudnak előttünk beszélni...amit nem szégyellnek kimondani. De tényleg.

Semmi problémámat nem osztom meg velük (fiús téma, női bajok főleg), melltartót is titokban hordok, és nem érzem, hogy olyan hű de jó szülő-gyermek kapcsolat lenne közöttünk. Anya persze sokszor megvéd, de néha azért ő is kegyetlen tud lenni, főleg ha a nemi életükről van szó.

Olyan rossz életem van. Csak a nagyszüleim és a tesóm tartják bennem a lelket, akiket mindennél jobban imádok. Ha ők nem lennének, akkor azt hiszem már rég megpróbáltam volna véget vetni az életemnek, sokszor gondolkodtam rajta. Ti mit gondoltok? Mit tegyek? Utálok így szenvedni szó szerint.