Szülők, ti ennek örülnétek, vagy mérgesek lennétek? (továbbtanulás)
Tegyük fel, hogy van egy gyereketek, akit támogattok anyagilag, hogy egyetemre járhasson: fizetitek neki a szobája bérleti díját, meg a kajáját. (Szórakozásra a nyáron megkeresett saját pénzéből költ)
Elvégzi az egyetemet, munkába is áll, elköltözik, majd kitalálja pár hónapon belül, hogy munka mellett megcsinál egy szakmát estin.
Ti ekkor örülnétek, hogy tanul, meg hogy több lábon akar élni, vagy csalódottak/mérgesek lennétek, hogy akkor mi a fenének pénzeltétek egyetem alatt, ha az végül tök fölösleges?
Egy, vagy több jó szakma sose árt. Vagy bármilyen, kétkezi szakma. Nem lehet tudni, mikor lesz rá szükség, ha nem is fő foglalkozásként, hanem bármilyen élethelyzetben. Bármilyen szakma gyakorlatiasságra nevel. Én nem vagyok diploma párti (bár van egy), szóval kicsit elfogult is vagyok. Ami biztos, hogy a szakmáimnak már vettem gyakorlati hasznát az életben többször is (nem abban dolgozom, csak adódnak élethelyzetek), a diplomámnak eddig egyszer sem vette, hasznát (nem azzal helyezkedtem el), ha csak az nem számít, hogy egy területtel többre van egy kis rálátásom, így könnyebben alkothatok róla véleményt.
Az egyetem meg onnantól, ha belekezdett, pláne ha el is végezte, nem számít olyan szempontból pénzkidobásnak, hogy bármilyen tapasztalat felbecsülhetetlen értékű, nem lehet pénzben kifejezni, legyen az a tapasztalat pozitív, vagy akár negatív.
Amúgy tökmindegy, hogy a GYK törzsközönsége mit gondol erről. Kizárólag az számít, hogy a te szüleid mit gondolnak. Olvasunk itt nagyon extrém családokról is, szóval, ha a szüleid olyanok, akkor lehet, hogy rossz néven veszik. És akkor teljesen mindegy, hogy ÁLTALÁBAN a szülők 99%-a ennek örülne.
Mármint ha te a gyerek vagy, mert összes megszólalásod olyan volt, hogy gondosan nyitva hagytad, hogy te ki vagy a történetben. Lehet, hogy az anyuka, aki totál kiakadt, és itt keres igazolást a haragjához?
Ên egyetemista vagyok, az első szakom mellé felvételiztem még egyre, egy nyelvre, amit mindig is szerettem volna magasabb szinten tanulni. Mellette dolgozom, eltartom magam, ettől még kíváncsi voltam a szüleim véleményére, akik azt mondták, az alapszakom is elég lenne, már egyêbként is két lovat ülök egy hátsóval (munka+egyetem), nem örültek.
Azóta eltelt két év, lediplomáztam az eredeti szakomon, munkahelyet váltottam, a tanult nyelvről fordítok egy cégnél, illetve magánórákat adok. A szüleim látják, mennyire boldog vagyok ezzel, és már örülnek neki :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!