Hogyan tudnám a rossz családi mintámat levetkőzni és teljes értékű emberként érni?

Tudnátok ehhez valami önsegítő könyvet?

A problémám,hogy a szüleim elváltak, anyukámmal nőttem fel. Nem volt stabil férfi az életünkben,apukámat kb havonta/ 2 hetente láttam.

Amire emlékszem a gyerekkoromból, hogy a szüleim folyton veszekedtek, leginkább anya, míg apa megelégelte, idegileg kicsinálta és kimondta a végét.

Anyutól soha nem kaptam azt,hogy "szeretlek kislányom", sose éreztette velem. Mindig mindenben tökéletesnek kellett lennem, éltanulónak,ha valami nem sikerült már mindjárt jött az,hogy érdekes másoknak igen. Volt,hogy azt mondta nekem ne szólaljak meg társaságban, mert leégetem (gyerekként).

Apu,hát ő neki se voltam soha elég jó.Sose éreztem,hogy apa kicsi lánya lenénk, aki hegyeket mozgatna meg az egyetlen lányáért, ő folyamatosan piszkálódik,gúnyolódni szokott,neki sose jó amit csinálok.

Most eldöntöttem, hogy valamit megváltoztatok a külsőmön, anyát traktálta azzal,hogy szép vagyok, minek akarom elrontani magam,az összes haverja / nő ismerősei is ezt mondják, nekem a telefonba azt,hogy nem vagyok normális,böszme vagyok,nem leszek szebb,stb.. Tehát nem erősít meg semmiben,nem az volt a reakció,hogy kislányom így vagy jó,ahogy,nem.. Csak belerúg az emberbe,megint egy utolsó szarnak érzem magam tőle.

Plusz felnőttként hadd döntsem el én,mit kezdek magammal.

Amilyen ember vagyok: nem sok barátom van (mint anyunak se), folyamatosan panaszkodok (mint anyu,aki a barátját szidja és átvettem tőle,hogy én is csak a rosszat kerestem az exembe), anyu nem jött ki apu családjával ( az exem családjával az elején kijöttem,de elszúrtam), folyamatosan veszekedtem vele,minden apró dologba belekötöttem,mint anya apuba.

Nem tudtam tisztelettel/szeretettel beszélni az exemmel,ha volt egy olyan döntése,ami nekem nem tetszett,mint ahogy apu se tudott velem,egyből nekiesik az embernek, ugyanezt csináltam én is.

Önbizalmam sincs,nem érzem magam teljes értékű nőnek,nem érzem úgy,hogy lehet szeretni, úgy érzem baj van velem, mert anyut se tartom egészségesnek,emiatt is bűntudatom van,hogy szeretem/imádom,de ilyeneket gondolok róla. Ami igaz,mert emlékszem durvább dolgokra is a gyerekkoromból,de nem szeretném leírni,elfelejteni szeretném.

Folyamatosan mindent elszúrok, nincsenek rendes kapcsolataim se, nincs egészséges önbizalmam sem, mindenben kételkedek. Ő is addig veszekszik,mig a határait feszegeti, én is.

Ő sose ült le senkitől bocsánatot kérni,se tőlem,ha csúnyákat mondott rám,se senkitől,és ugyanez lettem én. Elüldöztem az exemet a folytonos veszekedésemmel, azzal,hogy megalázónak éreztem,ha keresnem kell vagy bocsánatot kérni,holott az én hibám volt.

Már ott tartok,hogy anyám jelenlegi problémáit sem hallgatom meg,mert mindig akkor beszél,ha panaszkodik,szidja. Herótom van tőle,és ugyanezt vettem én is észre,hogy a barátnőimet is már csak a problémáimmal traktálom.

Felismertem ezeket a hibákat,de nem tudom hogy törhetnék ki belőle,hisz adott szituációban nem jut eszembe,hogy nem így kéne.

Tudnátok jó önsegítő,fejlesztő könyvet ajánlani?