Mit csináljak, ha a családom lelki terrorban tart?

A családom lelki terrorban tart, és nem tudom, hogy hogy törjek ki belőle. Másodévvel végeztem az orvosi egyetemen, jó átlaggal, tanulmányi ösztöndíjat is kapok. Mindig kiemelkedő volt a tanulmányi eredményem, sose volt rám panasz. Ezzel szemben az öt évvel fiatalabb testvéremnek a kollégiumi jelentkezését elutasították a 3,2-es átlaga miatt (most lesz 11.-es). Ezt kell róla tudni, hogy ha itthon van akkor egész nap gépezik, és ha ezt valaki szóváteszi akkor kitör belőle a vadállat. Tanév közben se tanult, holott a nevelőtanár többször is figyelmeztette. Ennek ellenére azt hiszi, hogy ő a nagy menő, semmibe nézi a család többi tagját. A testvérem és az édesapám semmi házimunkát nem végez, amint vége lett a vizsgaidőszaknak én vettem át édesanyámtól, hogy ne legyen olyan sok dolga, de felbőszít ez az igazságtalanság, ráadásul még ugráltatnak. Az édesapám nagyon túlsúlyos, és ő a fő kenyérkereső a családban, ezért azt hiszi, hogy mindenkit semmibe nézhet. Édesanyám nagyon szeret angolt tanulni, de mindig titokban kell, mert édesapám nem hagyja, régen együtt jártak tanfolyamra, de ott kiverte a hisztit, így anyukám se járhatott. Anyával ha angolul szeretnénk filmet nézni (vagy egyáltalán csak filmet), akkor azt csak akkor tehetjük, ha apa nincs itthon, mert ő uralja a TV-t és a laptopot is (az már lényegtelen, hogy nem is zongorázhatok). Most újabban azzal kezdett fenyegetőzni, hogy kilép a munkahelyéről és visszamondja a nyugdíját, csak hogy nekünk szar legyen (édesanyám most csak közfoglalkoztatottként dolgozik), valamint azzal, hogy ezentúl minden este kocsmába jár(részegen még kibírhatatlanabb). Mindig azzal jön, hogy mikor megyek már férjhez(még nem is volt barátom se, férjhez menni meg pláne nem tervezek), hogy miért nem dolgozok a nyáron (egy négyezer fős kisvárosban lakunk, ahol rendes munkalehetőség sincs, nagyobb városba bejárni pedig napi 4 óra buszozást jelent). Ha valamit elrontok, vagy nem úgy csinálok, ahogy ő akarja, akkor "b*zi egyetemistának" hív. Nagyon sok kis apróság van, amivel megkeseríti az életem, azon kívül, hogy azzal fenyeget, hogy kinyír. Anyagilag szinte teljesen tőlük függök, év közben állandóan spórolok, nyáron nem mozdulok ki, hogy a szüleimet ne terheljem le még jobban, míg a testvérem két hetente eljár inni. Azon is izgulhatok, hogy hogy költözök be a kollégiumba(amit amúgy utálok, de nem várhatom el, hogy albérletet fizessenek nekem, amíg a testvéremnek miután nem vették fel a kollégiumba ez volt az első elvárása), mert már több hónapja bejelentette, hogy úgy megyek be ahogy akarok. A tankönyvekre is kellene pénz, de nem merek tőlük kérni. Drága hobbikról, ruhákról meg pláne szó se lehet. Próbálok beletörődni abba, hogy rabszolgaként néznek rám, és kb annyira tisztelnek, mint egy kutyasz*rt, de nehezen megy.