Nem empatikus, a sosem bátorító szülőnek milyen gyereke lesz ha felnő?

Szerintem is a gyereken múlik, hogy milyen lesz.

Régen engem is rengetegszer leszidtak a szüleim ha rossz jegyet vittem haza. Már a 3-asnál úgy csináltak mintha világ vége lenne. Jöttek a "mi lesz így veled?" meg a "ne is menj így érettségizni mert úgyse fog menni" mondatok. Sokszor trehány gyerek voltam mert nem csillogott minden nap a szoba. Ha kicsit többet voltam a barátaimmal jött a "miért nem szeretsz többet a családoddal lenni?" kérdés... ha szórakozni mentem mindig véletlen arra mentek ők is ahol én voltam, mert épp ellenőriztek.

Azóta leérettségiztem, elmentem egyetemre, lassan 1 éve dolgozom, és nemsokára költözöm albérletbe.

Persze amikor így "pár" év után felhoztam a szüleimnek a dolgot, nem is emlékeztek rá, hogy ilyenek voltak.

Szóval emberfüggő. Szerintem engem a dac vezetett, a "csak azért is" viselkedés.

Mint az utolsó, én is ilyen ember lettem. Úgy vagyok vele, 20 évesen, hiába beszélne le bármiről, hiába mondja bárki hogy hülye vagyok hozzá, én úgy kezelem, hogy" most még előttem állsz és korlátozni próbálsz utána pedig irigy leszel mert megcsináltam".

Jórészt a személyétől is függ, meg van-e ösztönző erő.

Pontosan ilyen volt az én anyám is, de ettől még nem lettem egy szerencsétlenség. Pont, hogy csak azért is megmutatom, hogy mire vagyok képes. Az első munkahelyemen fél év után előléptettek, azóta folyamatosan van munkám és általában engem találnak meg a lehetőségek.

Nyilván ez függ a gyerek személyiségétől, nem lehet mindent a szülőre kenni. Ettől függetlenül - én pláne tudom milyen ilyen szülővel felnőni - nagyon rossz, ha nem támogat a család. A mostani sikereimben is mindig csak kivetnivalót talál anyám, de már nem érdekel, én büszke vagyok magamra és ez a lényeg.