Szerintetek normális, hogy valaki 38 év után sem kíváncsi a biológiai anyjára?
Egy nőről van szó.
Röviden tömören: Az apja anno megcsalta a nejét egy másik nővel. a nő aztán teherbe esett. Minderről tudomást szerzett az asszony (a férfi mindent bevallott neki), és mélyen hívő katolikusként közbelépett és nem engedte, hogy a nő elvetesse a gyermeket. Abban egyeztek meg, hogy a lányt a család neveli majd fel, a biológiai anya meg kilép az életükből. A nő mindezek után megbocsátott a férjének, sőt később még egy másik lányuk is született (így aztán 3 gyereket neveltek összesen).
A lány szinte kezdetektől fogva tudta az igazságot, már csak a külseje miatt (ő az egyedüli szőke kél szemű a családban) se tudták volna előle titkolni.
A "nevelő" anyja (a lány mindvégig őt tekintette az "igazi" anyjának) már meghalt, a biológiai anyja viszont még él. És elvileg lenne is lehetőség a találkozásra, csak hát a nő nem kíváncsi rá.





Nekem nem teljesen kerek ez a sztori.
Vannak emberek, akik nagyon jól meg tudják játszani a jó embert, miközben valójában nem azok. Ha én anya lennék, egyedül az erőszakos kényszer tántoríthatna el a gyerekemtől.
Szóval nekem itt valami sántít, és vagy a nevelőanya és a biológiai apa azok, akikkel valami nem stimmel, vagy a szülőanyával van valami gond. Itt van valami olyan titok, amit nem tudunk a teljes igazsághoz.















Szerintem a kérdező mélyen hívő katolikusként a nevelőanyát jellemezte, aki nem engedte, hogy egy terhes nőnek abortusza legyen. Megjegyzem, attól még a hite labilis lábakon áll, mert akinek igaz a hite, az nem kér olyat, hogy a gyerek életéből lépjen ki a biológiai szülő, hogy a gyerek majd őt tekintse igazi szülőnek, ez önzőség. A férjről eszembe sem jutott, hogy mélyen hívő katolikus lenne, de róla ezt nem is írta a kérdező.
Megjegyzem, sok vallásos ember tartja magát mélyen hívőnek, miközben álszentek... Én többek között ezért döntöttem úgy, hogy annak ellenére, hogy vallásos közegben nőttem fel (vagy talán pont azért, mert túl sokat láttam), a hitem stabi lábakon áll, de valláshoz nem akarok tartozni.





Off:
Biológia. Légyszíves.
" már csak a külseje miatt (ő az egyedüli szőke kél szemű a családban) se tudták volna előle titkolni. "
Ez simán lehetséges (és egyáltalán nem is ritka), tekintve, hogy mind a szőke haj, mind a kék szem recesszív tulajdonság. Az lenne lehetetlen, hogy két szőke hajú - kék szemű embernek barna hajú és szemű gyereke legyen.
A történet nem kamu, a hölgy személyes ismerősöm. Ma konkrétan rá kérdeztem, hogy is volt...
Ő úgy tudja, hogy a biológiai anyja egyáltalán nem akarta őt, ezért is egyezett bele, hogy a családnál marad, és soha nem is kereste meg. szóval szó sem volt tiltásról a nevelőanya részéről.
(Szerintem inkább úgy volt vele, hogy megment egy életet, mert ha nem is veteti el a gyermeket az anya, akkor valószínűleg árvaházba került volna nagyon rossz körülmények közé, bár őszintén nem vagyok otthon ebben a témában, mármint fogalmam sincs mik a lehetőségek, ha az anya nem akarja felnevelni a gyereket)
Lehet, hogy eleve neki kellett volna feltennem a kérdéseimet, de nem akartam tapintatlan lenni, viszont én már csak ilyen kíváncsi vagyok. Szerencsére egyáltalán nem vette zokon a "faggatózást" :)










Most már igazat adok nektek.
Amikor először halottam a történetét, még nem tudtam, hogy az anya akarta-e őt látni valaha vagy sem.





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!