22 éves gyereketeknek megengednétek, hogy fél évig otthon lakjon úgy, hogy nem dolgozik és nem is tanul?
Februárban fogom befejezni az egyetemet, és szeretnék mesterképzésre menni, de az csak szeptemberben kezdődik.
Így lesz fél év szünetem. Addigra lesz már diplomám, szóval szerezhetnék munkát, viszont úgy, hogy ha tudják, csak fél évig maradnék, úgy sem találnék.
Mivel az előző 3 nyarat végigdolgoztam, így most tulajdonképpen jól esne fél év pihenő.
Ti ezt megengednétek a gyereketeknek? Hogy fél évig semmittevő legyen?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Hát én egyet értek valamilyen szinten a 75%-os válaszolóval. A stílussal nem, de egyébként kicsit megértem, amit mond. 22 évesen el lehet menni dolgozni, nem azért, mert párttag volnék, hanem mert nem lenne pofám otthon várni fél évet úgy, hogy a szüleim tartanak el. Én szeretek dolgozni, még akkor is, ha néha utálok bejönni :) nem szeretek csak úgy otthon ülni. Gimnáziumba jártam, mikor elkezdtem dolgozni. 16 éves korom óta minden nyarat végig dolgoztam, soha nem voltam otthon pihenni. Megértem, hogy jól esne a következő 40 év előtt egy kis pihi, de abban egyet értünk, hogy nem kell hasra esni a teljesítménytől. 2 olyan ember is van a rokoni körömben, akik a diplomát is kitűnő eredménnyel zárták, az egyikük már a 3. nyelvét tanulja, 20 éves, a másikuk 22, Írországban vegyészmérnök. Tehát szívből gratulálok, őszintén mondom, hogy szép teljesítmény, de nem egyedi és nem kirívó.
Szerintem is el lehetne menni dolgozni, tanulni, vagy bármit.
A másik fele a dolognak, hogy ha a szülőknek ez ellen semmi kifogásuk nincsen, akkor természetesen nem tartozik senki másra, hogy ti miben állapodtatok meg.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
a kérdező még nagyon gyerek.
nem az a lényeg,hogy a szülők mit szólnak, meg hogy van pénzed tudsz magadnak ruhákat venni stb ebben a fél évben.. nem a pénzen van hangsúly,amitől elesel,hogyha abban a fél évben nem dolgoznál.
a szakmai tapasztalat az, amitől elesel,hogyha fél évig csak otthon vakarod.
sajnos olyan világban élünk, hogy hiába van jó végzettséged, tapasztalat nélkül nem igazán kellesz sehova. ez a fél év jó lenne arra,hogy kicsit dolgozz a szakmádban. még az is jó,hogyha csak valamilyen asszisztens vagy kisegítő leszel..de ismerjenek meg annál a cégnél + legyen mit írni az önéletrajzba.
mesterképzés után jól fog jönni ez a kis tapasztalat.
a szakmai gyakorlat amúgy mindenhol egyforma hosszúságú, ha jól tudom a mérnöki szakokon hosszabb pár héttel.de minden szaktársadnak annyi,nem csak neked. önmagában a kötelező szakmai gyakorlat nem jelent előnyt az önéletrajzban. de ha a kötelezőn felül még ott van 6 hónap szakmai tapasztalat,akkor már rögtön több lesz azoknál a szaktársaidnál, akik csak otthon ülnek ebben a 6 hónapban, vagy éppen valamilyen betanított , nem releváns munkát végeznek.
szóval gondold át.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
82.: "a szakmai tapasztalat az, amitől elesel,hogyha fél évig csak otthon vakarod.
sajnos olyan világban élünk, hogy hiába van jó végzettséged, tapasztalat nélkül nem igazán kellesz sehova. ez a fél év jó lenne arra,hogy kicsit dolgozz a szakmádban."
EBBEN NAGYON IS IGAZA VAN AZ ELŐZŐ VÁLASZOLÓNAK!
Én pl. ezzel küzdök, ezért nem hívnak be sokszor interjúra szerintem, mert nincs gyakorlatom. Szóval, ha felvesznek érdemes valamit csinálni. Egyébként már a pályázás és az álláskeresés, vagy az interjúzás is fontos tapasztalat, amire jobb minél korábban felkészülni.
Pl. mit válaszolnál a milyen főnököt szeretnél kérdésre?
Vagy a milyen volt az előző főnököd kérdésre?
Vagy a miért jöttél el az előző helyedről, ha annyira jó volt az előző főnököd kérdésre?
ui.:
Opciós válasz.: "Jah, egy katapultszékeket gyártó üzemben voltam meós..."
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Mondjuk, kedves Kérdező, írtam neked privátot, elvileg egyedülálló 22 éve nő vagy, akinek "most tulajdonképpen jól esne fél év pihenő".
Ezzel szemben teljesen elzárkózol a barátkozástól, a semmi alapján el tudod dönteni, hogy te nem kívánsz találkozni valakivel. Indoklást pedig nem írsz.
Ezt írtad.: "Amúgy nem akarok veled találkozni, szóval ne törd magad ennyire."
Miért is nem? Hiszen semmit sem tudunk egymásról.
Ha ennyire elzárkózol a külvilágtól, akkor felvetődik bennem a kérdés, mit is fogsz te otthon csinálni fél évig?
Legalább ismerkedésre, utazásra, barátkozásra kihasználnád az idődet!
Nem akarok kamut kiáltani, mert pont én védtelek ki itt, de ez így erősen kamuszagú kérdés, olyan, mintha nem is az lennél valójában, akire a kérdés vonatkozik.
Hanem pl. a szülő, vagy a testvér, vagy a lány fiúbarátja, stb...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
OFF: És nekem "megengedné" végre egy cég, hogy legalább próbaképpen nekik dolgozzak a végzettségemben?
Komoly gondjai vannak egyeseknek! A legtöbb embernek ez fordítva van, alig talál a végzettségének megfelelő munkahelyet! Sebaj, majd a Kérdező is megtapasztalja ezt, hogy fél/egy év otthonlét után, már nem is olyan egyszerű bekerülni valahova...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!