Mit tehetnék? Anyám teljesen belemászik a magánéletembe.

Eddig annyira nem zavart, azonban amióta párom van (1 éve) egyre jobban. Ránktöri az ajtót, kopogni b*szik, múltkor ránk is nyitott így, és mondanom sem kell, eléggé kínos volt, miután mi nem az a paplan alatt csinálós pár vagyunk ... Távkapcsolat a mienk, hétköznap esténként skypeolunk, hétvégente vagyunk csak együtt. A skype beszélgetéseket rendszeresen végighallgatja a másik szobából, sokszor még bele is szól... nagyon idegesítő már, mikor olyan témákat beszélnénk ki amihez semmi köze. Olykor csak úgy bejön a szobámba aludni mert "ő éppen nem fér el apámtól" vagy "nem tud tőle aludni" vagy össze vannak veszve. Élvezi, hogy a magánéletemet a sárba tiporhatja, 19 évesen nem az anyámmal akarok egy ágyban aludni. Szerintem ez enyhén szólva is egészségtelen, pláne undorító, hogy ő szeret ruha nélkül aludni, én meg ki nem állhatom. Állandóan veszekedik velem, most sem beszél velem 2 hete egy szót se (értsd: ha főz én nem kapok, ha valami családi program van amit hetek óta szervezünk, kimaradok belőle) egy hatalmas nagy hiszti az egész, ezt most nem írom le, hosszú lenne. ép ésszel felfoghatatlan. Ha mondanám neki, még ha szépen is, hogy figyi lassan felnőtt vagyok, hadd döntsem el hogy ég e a szobámban a villany (csak úgy bejön és lekapcsolja) vagy legalább kopogjon, ha bejön a szobámba, vagy hogy ne hallgatózzon állandóan, azt személyes sértésnek és a személye ellen induló gyűlöletnek venné. tiszta depressziós, kezd megőrülni, szó szerint. nem tudom mit tehetnék, elköltözni nem tudok, mert még tanulok, errefelé meg sajnos minimum egy teljes fizetés menne albira, és akkor még tandíj stb stb .. de már kikészít ez a helyzet mind lelkileg, és mindenhogyan, nem csak a túrkálódásával, hanem hogy nincs egy kedves szava hozzám sosem. szándékosan sosem bántanám meg és igyekszem segíteni itthon de ő ezt sohasem értékelte.. valaki?