Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Elegem van apámból (! )?...

Elegem van apámból (! )? -kérdés rövid, magyarázat hosszú negatív érzések keveredése miatt-

Figyelt kérdés

Nyugodtan mondjátok, hogy tinihiszti, de nem az!

Óvodás koromban egy kis angyal voltam, mindent megcsináltam, ez kölcsönös volt, minden kis dolgot megcsinált nekem apa amit kértem -tv bekapcsolása, néha játék, mesenézés, kivitte a zoknimat a szennyesbe-, szóval semmi probléma nem volt, zárkózott gyerek voltam, és vagyok a mai napig valamennyire, nem kellett barátnőkhöz hozni-vinni. Szerencsére csak volt, mert pár hónapja hála Istennek végre meghalt apám undorító nevelőapja aki a szegény néhai nagymamámtól kezdve nekünk is megnyomorította az életünket.

Csak mi vagyunk egymásnak, "nagyi", "anya" (hahaha...), "nagynéni", "nagybácsi" nincsenek, sőt, ha nem lennének de sajna vannak. Elismerem, hogy apámnak ahogy van az élete most már sz@r, de ez nem ok, hogy az enyémet is azzá tegye. Amikor engedelmes kiskutya voltam akinek apuci szava szent és igaz, így hát megcsináltam, még jó, hogy nem cse,szett le semmiért, mert nem volt miért.

Sorolom azokat amiken drága apám már hívott amikor akár egy APRÓ dolgot is elrontottam: Istencsapása, Fa..kalap, Idióta, Gyökér, Idióta gyökér, Nyomorult, Állat, Nyomorult állat, Hülye és még tuti van csak több nem jut eszembe.

Most lehet azt mondani, hogy apám mindent megtesz -ami igaz is-, ezért csináljak meg mindent és becsüljem meg, de mára oda jutottam, hogy azt akarom, hogy éljen, legyen boldog és szerencsés, ne legyenek problémái, de egyben olykor őszintén azt kívánom, hogy essen baja, hogy szomorú legyen, hogy fogja be végre, hogy nem fizikai kínt érezzen. Én ha komolyabban, felemelt hangon, ordítva visszaszólnék és a saját őszinte véleményemet mondanám akkor biztos, hogy úgy képen vágna, hogy fal adná a másikat, ezért is valamennyire mondom amit gondolok enyhén visszafogva, így is mehetek a pi..ába.

Pár éve volt, hogy írtam 2 és fél oldalas levelet, hogy mi bánt, hogy mit gondolok, hogy mit szeretnék, mondtam, hogy olvassa el miután hazamentem. Szerintetek elolvasta? Hát nem, úgy elfelejtette, letojta, hogy 2 évvel később találta meg bontatlanul, mert kiment a fejéből, mert nem volt 2 perce, hogy átolvassa valamikor!

Apám nem tud úgy elfogadni ahogy vagyok, ahogy a saját magam módján oldom meg a dolgaimat, nem próbál megérteni, akárcsak olykor is, de alkalmazkodni.

Olyan sok visszatartott negatív érzés, gyűlölet, szomorúság, fájdalom gyűlt össze bennem az évek alatt, hogy meg sem tudom nagyon írni, hogy mi is zavar engem igazán, mi fáj a leginkább. Ha legszívesebben sírni támadna kedvem, már van, hogy nem tudom kiengedni a könnyeimet mert azokat is visszatartottam évekig, néha néha nehézkesen pár cseppet kisikerült engednem amikor tényleg szomorú voltam, de amúgy semmi. Amikor van egy kis örömöm, egy kis béke itthon, sose örülök úgy igazán mert tudom, hogy mindjárt vagy nemsoká vége lesz, és az a baj, hogy mindig igazam is lett, ezzel nem teszek tönkre semmit, nem vagyok rosszkedvű mindig, egyszerűen tudom. Akkor -ritka pillanatok egyike- van tartós vita, ha apámnak olyan kedve van, amúgy ha tovább morcongok, dühöngök a dolgon akkor mondja, hogy fejezzem be, ezért muszáj mindig és mindig és mindig alkalmazkodnom, mégha szívem szerint fel is robbannék, mert amúgy semmit nem érnék el.

Mindig a hátam mögött áll, de sokszor inkább mellettem kéne állnia és nem a hátam mögött. Mondtam, hogy fogyókúrába kezdek, többször is, nem azt mondom, hogy ostorral verje belém, hogy tartsam be, de segítsen benne ha már ugye tudja, hogy könnyen elcsábulok. A másik dolog, hogy nemhogy nem áll mellettem, de még fokozza is, hozza haza finomabbnál finomabb édességeket , megkérdezi, hogy kérek-e, külön nekem is hoz Fornettit. Azt mondta régen, hogy először magamban kell eldöntenem, el is döntöttem, de hamar összeomlik az eltökéltségem ha finom egészségtelen kajákat hoz haza.

Próbálok én segíteni neki, de ha nem megy, leordítja a fejemet. Én fogjam be és ne "színészkedjek" pl.: boltban, de ő simán leégethet engem mindenki előtt, és még rá sem szólhatok. Nem hallgat meg, nem fogja amit mondok.


Én őszintén, megpróbáltam de esküszöm, én már ezt egyedül nem bírom tovább!!! Nincs senki és semmi akihez vagy amihez odafutnék kisírni a lelki gondjaimat! Vannak barátnőim, de az ilyen érzelgős dolgokat nem tudom velük megbeszélni...

Ki akarok szaladni a világból már, de ugye azt nem lehet. Mindig azt mondtam magamnak, a mai napig, hogy van akinek rosszabb, hogy ne nyavalyogjak, de egy idő után mindig betelik nálam is az a rohadt nagy pohár!



2016. júl. 10. 16:49
1 2
 11/12 anonim ***** válasza:
inik mindig veszekednek a szülőkkel, sok a hiszti hála a serdülésnek, ez alap én is emlékszem, hogy gyakrabban üvöltözött apám stb. De fkalapnak soha nem tartottam és meg lehetett vele beszélni a dolgokat, mert nyilván volt olyan, hogy ő hibázott és ezt képes volt belátni. Nem pofozott meg és nem hívott istencsapásnak, fkalapnak, gyökérnek stb. , szerintem egy szülő ezt nem teheti meg. Igen, ha hisztiztem akkor leüvöltött, ha folytattam akkor felküldött a szobámba... Az apád úgy tűnik ezt sokkal nehezebben viseli és mivel a leveledet se olvasta gondolom nem tudod vele megbeszélni. Úgyhogy túl kell vészelned a tini korszakot aztán már könnyebb lesz hisz te sem serdülsz így nem lesznek felesleges összekapások. :)
2016. júl. 11. 09:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/12 anonim ***** válasza:
100%
Nem a kérdező életkorától hülyült meg az apja.
2016. júl. 11. 12:58
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!