Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Befejezni az egyetemet vagy...

Befejezni az egyetemet vagy halasztani egy évet?

Figyelt kérdés

Tudom, hogy ezt magamnak kéne eldönteni, csak valahogy annyira elbizonytalanodtam. Ez egy olyan döntés, ami kihatással lehet a további életemre, ezért hátha tud egy olyan ember segíteni, aki volt hasonló helyzetben vagy tapasztaltabb nálam.


Szüleim soha nem támogattak semmiben. Többnyire köztük voltak konfliktusok, de mindig rajtam vezették le a feszültségüket. Miután rájöttem, hogy akármit csinálok, akárhogy próbáltam megértetni velük, hogy rendezzék le egymás között, csak engem hagyjanak ki belőle, nem érdekelte őket. Úgy beszéltek velem, mintha valami csöves senki lennék. Mivel úgysem tudtam rájuk hatással lenni, így igyekeztem nem a közelükben lenni, és a tanulásra koncentrálni. Miután befejeztem a középiskolát, egyetemre mentem jogásznak tanulni valamint dolgozom is mellette. Közben megismertem egy lányt, amikor elkezdtem az egyetemet és tavaly összeköltöztünk. Nemrég kiderült, hogy terhes, nem terveztük, de a barátnőm szülei támogatnak bennünket és akármiben segítenek, amíg befejezem az egyetemet. Nekem lelkiismeretfurdalásom van emiatt. Nem várhatom el, hogy 1 éven keresztül segítsenek nekünk, amikor biztos lenne jobb dolguk is. Annyira hirtelen jött ez az egész. Legalábbis nekem rossz érzés, hogy mások terhére válunk. Tudom, hogy hülyeségnek hangzik, de gondoltam rá, hogy halasztok 1 évet az egyetemen, mert keresnék egy másodállást, ami egyetem mellett nem menne, így nem mindent a barátnőm szüleinek kell állni.

Másrészt nem biztos, hogy egyetem után rögtön találni fogok munkát, amit most csinálok is csak részmunkaidős. Ergo még akkor is barátnőm szülei segítenének ki.


Nem tudom, merre lépjek, félek, hogy mindegy mit döntök, rosszul is elsülhet.


2016. máj. 17. 17:32
1 2
 11/13 anonim ***** válasza:
Ne halassz! Az utolsó évedből már csak az őszi szemeszter az, ami óralátogatással jár, az utolsó már a záróvizsga-időszak. Azt a félévet hidd el, jobb nappalisként végigcsinálni, mint levelezősként. Nem írtad, hogy hova jársz, de pl. Szegeden vannak gyakornoki programok, ahol esetleg még fizetnek is, és gyakorlatot szerezhetsz. Azért nem mindegy, hogy árufeltöltést végzel az egyetem mellett, vagy a jogi munkával szerzel gyakorlatot. Hidd el, ha halasztanál, és valami kuli munkát gyorsan megcsípnél, azzal úgyse szednél össze egy év alatt se annyi pénzt, hogy majd újra belevágj, s meglegyen hozzá egy évnyi anyagi háttered. A levelező meg annak való, aki már dolgozik valamilyen munkakörben és ott előrelépésért kell neki, nem alaptanulmányoknak. Ne áldozd fel a jövődet egy becsúszott gyerek miatt, ha a barátnőd szülei segítenek, hosszú távon több károd származna belőle, mint ha most egy évig kihúzod még, nekik meg azzal hálálod meg leginkább a segítséget, hogy jól bánsz a lányukkal, a gyereketekkel és közben törekedsz minden tőled telhetőt megtenni azért, hogy egy kis pénzt is hozz haza.
2016. máj. 18. 05:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/13 anonim ***** válasza:

fejezd be mindenképpen! jogi diplomával biztosan többet fogsz keresni,ha végzel. most meg gyakorlatilag egy érettségivel mennél el dolgozni abban az 1 évben. de utána ugyanúgy be kéne fejezni az egyetemet..nem lennél sokkal előrébb! mindenképpen fejezd be! 1 év nem sok idő.

ha nagyon nem jöttök ki majd abban az 1 évben, akkor nagyon max felveszitek a diákhitelt(szabadfelhasználásra). ha jól tudom havi 50 ezret lehet igényelni. 3,90%-os kamatra.

de nyilván csak végszükség esetén vegyétek fel. de az is egy lehetőség,ha nagyon megszorultok.

te meg menj el dolgozni most a nyáron, ha nincs gyakorlat,akkor akár egész nyáron dolgozz,hogy legyen félretett pénzetek.

aztán suli mellett majd folytatod a részmunkaidőt.. nehezen de csak kijöttök arra az 1 évre. utána meg minden könnyebb lesz.

2016. máj. 18. 07:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/13 anonim ***** válasza:

Ez is csak hallomás, de egy ismerősöm Pázmány jogra jár levelezőn, mellette teljes munkaidőben dolgozik, és mindene vígan megvan, magas ösztöndíjátlag, egy félévet még Ausztriában is tanult (és ott is színötös volt).

Ne most add fel, mert akkor teljesen hiábavaló volt az elmúlt x éved, ráadásul hol/hogy fog az a gyerek felnőni? Ha neked nincs diplomád, akkor feltételezem a barátnődnek sincs, a következő 1-2 évben fix hogy nem fog dolgozni, neked meg ha lesz is munkád (ami valszeg az érettségin nyugszik), azzal kitörölheted a shegged. Erre nagyon ne alapozzatok családot, még akkor se ha "hirtelen jött".

2016. máj. 18. 18:35
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!