Egy normálisan működő családban az normális ha a szülők olyanokat mondanak rám hogy: te nulla, szart se érsz, nulla leszel az életben, . Stb!?

Nálunk is volt ilyen.

Nem vettem magamra, ennyire egyszerű. Hidd el az élet durvább ennél, ha ennyi miatt felakasztod magad, tedd is meg, ennél csak rosszabb jön! :)

Most komolyan: szerinted ez normális?

Szerinted normális, ha a szülők elérik, hogy a saját gyerekük (!!) már az öngyilkosságot (!!) fontolgassa?

Hát távolról sem az! És az ilyet én nem hogy normálisan működő családnak nem nevezném, de még simán csak működő családnak sem.

A minimum az lenne, hogy segítsék és támogassák a saját gyereküket, és megbecsüljék, amit elért.

Nem, nem normalis.

Nem tudsz hetvegen bent maradni a koleszban? Es mondjuk csak minden masodik heten hazamenni, vagy akkor sem? Mondd, hogy tanulnod kell, hogy szombaton korrepetalas van tobb tantargybol, vagy akarmi. Vagy vallalhatnal alsobb osztalyos diakoknal korrepetalast, vagy akarmit, a hetvegeken, es meg zsebpenzed is lesz.

Es tanulj minel jobban, hogy bebizonyitsd, igenis, hogy beloled lesz Valaki, ellentetben veluk. Hogy ertekes ember vagy, hogy tovabbtanulsz.

Es ne add fel. Soha.

Ennyi alapján nem lehet megmondani. Nekem sosem mondtak ilyeneket. Testvérem már más tészta, néha kap hasonló kommenteket, de több tárgyból bukásra áll köztük olyanokból, mint az ének ahol ha felállsz és kapahangon elvernyogod az éppen tanult dalt már megvan minimum a 3-as. Csak erre sem hajlandó.

Persze zavarják a megjegyzések és, hogy ő nem olyan "jó" mint én voltam, csak azt nem veszi észre, hogy többször lett normálisan beszélve vele. És hogy én nem álltam minden éven bukásra valamiből, meg az igazgató sem akart havonta egyszer beszélni a szüleinkkel.