Nem bírom elviselni az apámat?

Szétment a családunk, előtte se tartottunk nagyon össze sajnos. Anyám úgy döntött, hogy elhagy minket, mi is így tartottuk megfelelőnek Apámmal együtt, bátyám eddig se volt közösségi ember, mindig begubózódva ott ült a gép előtt, azzal a különbséggel most, hogy 2 napot itt, többit anyámnál tölti. Apám kibírhatatlanná vált. Buzdítottam, hogy menjen társat keresni, volt már egy negyedéves kapcsolata, randizgat, azzal jól elvan.

Közöttünk viszont folyamatosan romlik a kapcsolat. Én annak a híve vagyok, hogy mindent megbeszélünk, és ott vagyunk egymásnak. Nem érdeklődik irántam, mi van velem, majd a legfontosabb dolog az életében, a k... takarítás. Random nekiáll takarítani és rám haragszik amiért nem mostam fel a láthatatlan koszt. Kb a padlóról lehetne enni. Tegnap is húzta a száját, hogy nem mostam, de majd összeomlottam a mensturációs görcseimtől, közben az időjárást szidta...

Ma beront a szobámba, leteszi a megszáradt ruháimat, és mondtam neki, hogy várok egy postát, erre becsapja az ajtót. Utánakiabálok h mi a baja, erra azt mondja, hogy hagyjam békén. Néha olyan boldog, mosolyog és ölel engem h mennyire szeret és büszke rám.

Egyetemen most végzek, 4-5 jegyeim vannak, megyek továbbtanulni. Igazán semmi oka nem lenne. Ha elmegyek valakihez aludni, utána szomorkodik, hogy ő mennyire egyedül volt itthon...

A takarításán nem tudok túllépni. Az lenne a dolgom, most h államvizsgázni fogok, hogy reggel felkelek és takarítok és minden tip-top mire hazaér. Ajánlottam már neki könyveket, ilyen érézkenyítés céljából, de semmi, max 2 napig minden oké, utána vissza. Nem bírom már, hogy beszól nekem, hogy nem porszívóztam ki minden cm2 résszívóval. Minden szombaton nagytakarítás van, azaz közösen 3 óra alatt megvagyunk.

Ha elköltöznék (nem tudom mégis miből, de tegyük fel), magam is egyedül lennék, mert párom most nincs, és ő is, azt nem bírná elviselni..

Sokszor odajön hozzám megbeszélni a magánéletét és ilyenkor órákig el tudunk dumálni az emberi kapcsolatokról...

Mit tehetnék még?