Kulfoldre kell koltoznunk, mit tegyek, ha nem szeretnek?
Nagy a bizalom a szüleid között. :(
Kollégium nem jöhet szóba? Ott ugyan úgy lehetsz hazamenetel nélkül.
Hihetetlennek tartom ezt a szülői hozzáállást. Nekem is sok rokonom, ismerősöm költözött külföldre, de vagy még kicsik voltak a gyerekek, vagy megvárták, hogy leérettségizzen. 2 év alatt nagyon nehéz lesz németül felkészülni az ottani érettségire, továbbtanulásról már nem is beszélve. Én nem a barátokat hoznám fel kifogásnak, hanem az iskolát. Barátokat mindenhol lehet szerezni.
A kollégium tényleg jó ötlet lenne, ha a mamához nem mehetsz.
Azért egyáltalán nem olyan rossz a helyzet. 1 embernek is kevés a minimálbér, ti meg 3-an vagytok, és még a min.-t sem kapja meg mindig apukád. Teljesen logikus, hogy lépnek valamerre.
Miért ugrana az érettségid? Legrosszabb esetben 1 évvel később lesz meg. Cserébe megtanulsz normálisan egy nyelvet. 18 után hazajöhetsz, ha akarsz, de ott is tanulhatsz tovább, ami szintén nem hátrányos dolog. Gimi után úgyis szétszélednek az emberek, Németországban is lesznek lesznek majd barátaid.
Érdekes. Nekem mindig ez volt a vágyam, hogy a szüleim kint akarjanak dolgozni és elvigyenek inen. A sulit kint is betudod fejezni, ezért nem aggódnék. A barátok miatt sem aggódnék. Akik tényleg barátok, ha kimész ha nem akkor is barátok maradnak és már 1000 és 1 módon tudod velük tartani a kapcsolatot.
Gondolj bele egyébként, ha tényleg jó munkát kapnak a szüleid akkor sokkal több mindent megtudtok magatoknak engedni...lehet ez nem vigasztal a barátok miatt, de probálj pozitív lenni. De ahogy írták, 2 év múlva "azt csinálsz amit akarsz" szóval hazatudsz jönni.
Én a szüleid helyében meggondolnám azért ezt. Tudom, hogy ez nem jó megoldás sok időre, de mivel egyelőre csak apudnak van kint melója, én anyukád helyében azért várnék egy kicsit, mielőtt mindent felszámolnak itthon, kimentek családostól és ha mégsem jön be apukád számítása, anyud meg nem nagyon beszéli a nyelvet (ez azért gondolom, mert írtad, hogy takarítást tudna vállalni), akkor ott vagytok, hogy csomó pénz ráment, és úgy kell hazajönni, akkor sokkal nagyobb mínuszban lesznek.
Már csak emiatt is megfontolandó, hogy máris együtt menjen a család, kellene adni egy kis időt, hogy apudnak tényleg működik az a meló vagy sem.
Én kint vagyok Írországban, találkoztam már olyan családokkal, akik hasonló helyzetben jöttek ki, hogy csak az egyik félnek volt előre melóhelye, mindent felszámoltak otthon és mégsem tudtak itt maradni. Én nagyon megértem a szüleidet, hogy ki akarnak jönni, nyilván én sem véletlenül vagyok kint, de mivel független vagyok, nem kellett ennyire meggondolnom.
Úgyhogy szerintem ezt is érdemes megfontolni, és ha anyud még egy ideig maradna itthon veled, apud tud küldeni egy kis pénzt, te is és anyud nekifekszetek a német tanulásnak és ha már úgy mentek ki apud után, hogy neki tényleg stabil a helyzete, akkor lehet, hogy sokkal normálisabban tudnál suliba menni ott is.
Mert sajna amúgy amilyen a helyzet Magyarországon, én is látok abban jövőt, hogy te is kimész, legalább ott befejezni a sulit, jól megtanulni a nyelvet és ha tényleg vissza akarsz jönni ide egyetemre, akkor már lehet a szüleid is jobban tudnak támogatni, plusz lesz egy hatalmas előnyöd a nagyon jó német nyelvtudásoddal.
Esetleg ezt is átbeszélhetnétek szüleiddel.
Már csak ő miattuk is meggondolandó, hogy nem a biztosra indulnak ki mind a ketten, veled együtt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!