Hogyan tudnám rábeszélni a lányomat, hogy szakítson a párjával? (a többi lent)
21 éves lányom van, kicsi kora óta egyedül neveltem a nagyszülők segítségével, de ők már sajnos nincsenek az élők sorában. Sosem volt rossz a kapcsolatunk, mindig mindent megkapott, amit csak akart, pedig nem vagyunk a legjobb anyagi helyzetben. Körülbelül fél éve van neki egy barátja, ha jól tudom akkor ő az első szerelme. Úgy vélem, hogy a fiú csak átveri a lányomat, hiába bizonygassa a lányom, hogy ez nem így van. A megérzéseim is azt súgják, hogy valami nem stimmel vele.
Sokat veszekedünk emiatt a lányommal, múltkor azt vágta a fejemhez, hogy már végre szeretne a saját lábára állni és különköltözni, de én úgy látom, hogy még nem elég érett ehhez. Azt is mondta, hogy hiába vettem meg neki mindent, érzelmi dolgokat sosem kapott. (az anyja annak idején úgy döntött, hogy egy másik férfi mellett szeretné folytatni az életét).
Mit tehetnék? Engedjem, hogy a saját lábára álljon? Azt mondta nekem, hogy én vagyok az, aki visszahúzza őt.















"mindig mindent megkapott, amit csak akart"
Ok.
Okozat:
Ha a gyerek "akarhat", a szülő pedig teljesít, akkor nem kell meglepődni azon, hogy diktál, irányít, döntéseket (nem feltétlenül jókat) hoz, illetve, hogy ebbe nem kíván beleszólást engedni.
Aztán itt vagy a gyerekét egyedül, tehát társ nélkül nevelő apa, ami ugye nem éppen egy egészséges (fél)párkapcsolati minta. Az ember társas lény, neki is igénye van rá. Namost a csalódás=tapasztalat kell ahhoz, hogy az ember elkerülje a nagy buktatókat, ha pedig te el akarod venni már a kis buktatót, akkor a gyerek csak nagyot bukhat.
Az elég érett sem kor és más döntésének a kérdése, ha el akarod rontani a kapcsolatotokat úgy, hogy semmit nem nyersz, tiltsad, de eljön a kor, amikor nem tarthatod vissza (a 21 már az bőven), legfeljebb úgy váltok el, hogy nem mer hozzád visszavfordulni. Ezt akarod?
Inkább segíteni kéne azzal, hogyan éljen együtt valakivel anélkül, hogy pl. egyoldalúan állná a költségeit (nemcsak pénz, hanem lelkiek terén)...
Igen, akkor is el kell engedni, ha ez rossz lesz, ami azért nincsen kőbe vésve. Nyilván nem neked kell finanszírozni ezt, mert a saját lábra állás éppen azt jelenti, hogy nem a tiéden áll, tehát bármi, ami nincs meg, és igényli, előteremti vagy lemond róla (ha tényleg megkapott mindent, akkor ezt is csak most kezdheti el megtapasztalni).





Kérdező, olyannak tűnsz, mint a szüleim, csak ők olyan messzire mentek, hogy mindenki, aki ismeri őket, elkerült engem, elmaradt mellőlem. Így én olyan barátokkal vettem körbe magam, akik elég messze élnek ahhoz, hogy a szüleimmel véletlenül se találkozzanak, de itt vagyok 31 évesen, 9 éve szingliként, most költözöm el, és olyan ritkán fogok találkozni a szüleimmel, amennyire csak lehet. Igen, tudom, adtak meg dolgokat, de gyönyörűen tudnak mások előtt színlelni, miközben otthon semmi nincs rendben.
Ha nem állítod le magad időben, ugyanezt éred el te is a lányodnál, és majd örülhetsz, ha telefonon hajlandó lesz beszélni veled. Sok sikert!





Sehogy nem tudod rábeszélni, hogy szakítson!
Minél inkább győzködöd, annál inkább ellököd magadtól!
Annyit tehetsz, hogy engedd el, és biztosítsd róla, hogy bármikor vosszamwhet hozzád, ha szeretné.
Tudom nehéz, de ez az élet rendje, ha tetszik, ha nem.
38N















"miatta adtam fel az egész életemet, hogy neki mindene meglegyen, és most furcsa, hogy csak így el akar menni.
"
Igen, mert felnőtt. És hogy hogyan nevelted, az majd a saját felnőtt életében fog megmutatkozni.
Nem sajátíthatod ki. Ő nem egy fa, akit nevelgettél, gondozták, és örökre ott fog állni a kertedben.
Őrizd meg vele a jó kapcsolatot, mert ha balhék közepette távozik, akkor esélyes, hogy jó darabig nem akar majd veled találkozni, és ha zsákutcába fut a kapcsolat, akkor majd nem mer hozzád fordulni tanácsért, segítségért, mert te ugye "megmontad".
"Ha szeretsz valakit vagy valamit, akkor engedd szabadon. Ha visszatér hozzád, akkor a tiéd, ha nem, akkor soha nem is volt a tiéd."
Adam J. Jackson
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!