Ebben az esetben mi a helyes? Ha az édesanya szerint a lánya rosszul főz?

Az én anyám szerint nem tudok főzni meg sütni, de mindig repetázik, ha készítek valamit, és elkéri a receptet... (anyukám 56 éves, én 31)

Ha esetleg fordított helyzetben lennék, én segítenék a lányomnak, ha tényleg nem annyira ügyes benne, apám a rizs sózásával áll hadilábon, vagy sokat használ vagy keveset, ezt leszámítva jól főz, de ezt meg szoktam neki említeni. :-)

"Túl különleges, például csirkepaprikás és fokhagymakrém leves. "

És akkor mi a nem különleges? :)

Anyósom ilyen hülye... Akármit főzök, az neki nem ízlik. A tojáslevest nem így szokás főzni, a salátára márpedig cukros öntet való, a csirkemell túl száraz, a muffin szintén, és különben is, nem is így szerepel az eredeti receptben!

Annyit ért el vele, hogy nem főzök rá, meg se kínálom, mi járunk hozzájuk kizárólag, de meg kell mondanom, a könyökömön jön ki az állandó rántott hús-sült krumpli kombó. -_-

A férjem szerint jókat főzök.

Arra meg, hogy odaégett a leves, meg elfőtt a szaft, nem az a megoldás, hogy soha többet nem főz a gyerek, hanem az, hogy sokat gyakorol, és idővel ezek az apróságot rutinból elmúlnak.

Mivel nem velünk él, így sok beleszólása nincs. Szerinte sem főz jól a lánya, szerintünk pedig nem kell mindenbe fél vödör zsír, hogy csak úgy guruljon mindenhol. Állattartóknál persze divat, hiszen 2 levágott disznó után van zsír bőven. Azt sem szereti hogy nincs mindenben erőspaprika, nála még a leves gőzétől is lever a víz. Nem vészes a helyzet, tehát nincs emiatt állandó zsörtölődés, csak megjegyzés ritkán.

Én nem mondanám meg, mert a vendég nem válogat. Mindenhol megettem és megeszem a mai napig a leghajmeresztőbb ételeket is, és meg is dicsérem utána.

27-es sajnos jól látja. A kritizálás az megy mindig ezerrel, de arra már lusták, hogy a gyereknek valamit elmagyarázzanak, megmutassanak.

Ismertem olyan családot is, ahol a gyereket úgy "tanították" főzni, hogy odab.ták a kezébe a cuccot, és csinálja, majd árgus szemekkel figyelték, hogy hol, mit ügyetlenkedik el és azon gúnyolódtak a családtagok. Eszükbe sem jutott azt mondani, hogy "Mancikám, gyere megmutatom, hogy kell ezt csinálni. Segítek."

Én kb 4 éves koromban segítettem először "komolyabban" a konyhában, valami főzeléket főztünk anyámmal, ami csomós lett. Ezt látva anyám megkérdezte tőlem, hogy tudom-e, miért lett ilyen. Mondtam, nem. Azért, mondta, mert én nem jól segítettem neki.

Nem tudom, tényleg így volt-e, de az biztos, hogy ez az eset hosszú időre letörte a lelkesedésemet, csak muszájból segítettem utána a főzésben. Már amennyire hagyták, mert "úgysem tudom jól megcsinálni". Aztán 12 évesen kaptam a megjegyzéseket, hogy micsoda szégyen, hogy én még krumplit sem tudok hámozni, teát sem tudok főzni stb, bezzeg ő már 6 évesen tudta ezeket.

Főzni akkor kezdtem tanulni, amikor 18 évesen kollégiumba költöztem. Ma szeretek főzni, de ez kizárólag a felnőttkori önálló próbálkozásaim eredménye.

Gyerekem még nincs, de ha lesz, én nagyon más stratégiát fogok alkalmazni nála.