Nevemre vehetem engedély nélkül?
Egyszerűen azt mondod, hogy apa ismeretlen. Ez fog szerepelni a születési anyakönyvin, és ennyike.
Ha ez a mintaapa akar valamit, majd fizeti ő a genetikai vizsgálatot meg a pereskedést. De kétlem, hogy bevállalja.
Ha hivatalosan is ő lesz az apa (most mindegy, hogy te, vagy ő kéri a vizsgálatot), akkor nem csak kötelessége (gyerektartás), hanem joga (láthatás) is lesz. Ezt gondold végig.
Egyébként valóban: apa ismeretlen és kész. Ha békén hagy, akkor minden oké lesz.
"ha az " apa " nem akar erről a jogáról lemondani"
Már bocsánat, ez az apának nem joga. A gyerek neve közös döntés. Az már más kérdés, hogy a hagyomány alapján inkább az apa nevét kapja a gyerek.
Ha te közlöd, hogy az apa ismeretlen, akkor neki kell pereskedni és DNS teszttel bizonyítani, hogy övé a gyerek.
Abból amit leírtál nem tűnik valószínűnek, hogy vaddisznóként harcoljon a láthatásért és, hogy fizethesse a tartást.
Alapvetően két eset van.
1. Házasságkötésnél a szülők megegyeznek, hogy mi lesz a születendő gyerekeik neve, és akkor születéskor az lesz. Ezen egyébként lehet változtatni, de nem nagyon szokta.
2. Élettársakról beszélünk. Ekkor az apuka apasági nyilatkozatot tesz, és ezzel egyúttal általában az apa nevét kapja a gyerek. Vagy kötőjeleset, de a lényeg, hogy közös megegyezés.
Ezen felül a te esetedben, megszülöd a babát és a te nevedre kerül a gyerek, amennyiben nem vagy házas (tehát volt korábbi megegyezés), vagy nincsen apasági nyilatkozat.
Ezeknek megfelelően egészen egyszerűen azt mondod, hogy nem nevezel meg apát és kész. Így nem csak a jogot nem gyakorolhatja a biológia apa, de kötelessége sincs (tehát nem fizet gyerektartást). Ha ő akar bármilyen jogot formálni a gyerekre, akkor egyrészt pereskednie kell, fizetnie a DNS vizsgálatot stb, és ezzel együtt kötelességet is kap, tehát gyerektartást kell fizetnie.
Mivel igazi minta apukának tűnik a pasi, ezért több mint valószínű, hogy semmit nem fog tenni.
Nem nevezel meg apát, a baba a te nevedre kerül, a pasi pedig semmit nem fog tenni, hogy rendezze a helyzetet, mert neki az plusz idő, energia és pénz lesz.
Mindenkinek köszönöm a válaszokat és hogy nem ítélkeztetek :)
Utolsó köszönöm a hasznos választ. Én sem gondolom, hogy nagyon sokat fog kínlódni a dolgokon, meg amúgy sincs annyi esze,hogy ilyet elintézzen :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!