Szerintetek valaha is megbocsátanak ezek a gyerekek az anyjuknak? Ti megbocsátanátok az anyátoknak ilyen esetben?

Rossz házasság. Két gyerek. Fiúk. Ikrek. Az apa egy diktátor. Szerinte az asszonynak a konyhában a helye, és követnie kell férje utasításait. (A feleség amúgy főiskolai tanár.) Erősen vallásos, keresztény férfi. Jómódú. A családban ő az atyaúristen. Ellent mondani neki lelki terrort von maga után mindenki számára. Fiai szemében megkérdőjelezhetetlen tekintély. Az anya csak cseléd. Az egész család szemében. A házasság menthetetlen. A gyerekek ezt érzékelik, hallják a veszekedéseket is, és az apával azonosulva ellenérzéseik az anyjukkal szemben egyre csak nőnek. Az anya elköltözik. A még csak 10 éves fiúk az apjukkal akarnak maradni. Az anya alig láthatja a gyerekeit. Az apa teljesen ellene neveli őket. Az anya össze van törve. Legszívesebben meghalna. Képtelen harcolni, de a fiúkat amúgy sem szeretné véres csatározások kereszttüzébe helyezni. Más lenne, ha a gyerekei szeretnének vele lenni. De nem szeretnének. Kérik, hogy hadd ne kelljen az anyjuknál aludniuk. A viselkedésük alapján haragszanak az anyára, elhagyva érzik magukat. Vajon megbocsátanak valaha is? Vagy világ életükben úgy érzik majd, hogy az anyjuk elhagyta őket? Ti mit éreznétek anyátok iránt, ha 10 éves korotokban elköltözött volna tőletek?